Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Fülei Balázs a Festetics Palotában

Nyári zongoraestek – Fülei Balázs a Festetics Palotában

Az augusztusi fülledt melegben mit is csinálhatna jobbat az ember, minthogy beül egy koncertre. A Nyári zongoraestek: MVM Koncertek – „A Zongora a Festetics Palotában” című koncert sorozat egyik előadására augusztus 22-én én is ezt tettem. Míg mások elutaztak a hosszú hétvégén, én a zene szárnyain egy-egy földrészt is bejártam, amelyben segítségemre volt Fülei Balázs zongora szólókoncertje, aki Debussy: Metszetek -Pagodák, Granadai este, Kertek az esőben – című játékával ajándékozott meg.

Debussy 1903 nyarán fejezte be a Metszetek – című sorozatát, amelynek három darabja egy-egy földrészt, tájat idéz meg. Az első a Pagodák, az 1889-es párizsi világkiállításon szerzett élmények hatására született: Debussy itt találkozott először a Baliról és Jáváról származó hangszerekkel és hangzásvilággal, és a közép-jávai zenészek előadása mély nyomot hagyott benne. A második a Granadai este. A harmadik – Kertek az esőben.

2Fulei

Majd Beethoven Asz-dúr szonáta, op. 110 következett. Végül César Franck műveivel folytatódott a koncert. Külön köszönet a művésznek, hogy a zene születésének a hátterét is szavaival megfestette!

A Festetics Palota szépséges terme, és a zene együttes hatása, simogatóan hatott a lelkemre. Szép volt ez a nap!

Hálás vagyok Jakobi László koncert szervezőnek, aki gondolt azokra is, akik ebben a rekkenő hőségben itthon maradtak.

Fülei Balázs zongoraművész

Első szólóestjét tizenkét évesen adta, majd a konzervatóriumi évek után, zeneakadémistaként a nemzetközi zenei élet áramkörébe is bekapcsolódott: 2005-ben a tarantói Arcangelo Speranza Nemzetközi Zongoraverseny győztese, és további díjakat hoz el Milánóból, Cagliariból, Moszkvából. A The International Holland Music Sessions két ízben is a New Masters On Tour koncertkörút szólistájává választotta.

Szakmai életének meghatározó állomásai a Zeneakadémia Nagyterme, a Művészetek Palotája, a bécsi Konzerthaus, az amszterdami Concertgebouw, a tokiói Kioi Hall, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium, Mumbai legrangosabb koncertterme, az NCPA, valamint a New York-i Carnegie Hall, ahol 2008-ban debütált szóló estjével. A legjelentősebb magyarországi és külföldi szimfonikus zenekarokkal dolgozott együtt, fellépett Európa szinte minden országában, Izraelben, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban, Kínában, és Vietnamban. Széles kamarazenei repertoárt játszik, rendszeresen fellép állandó formációjával, az Auer Trióval, gyakori partnere a Kodály Vonósnégyes, amelynek tagjaival Indiában is több koncertet adott, 2018 februárjában pedig a világ élvonalába tartozó Camerata Bern szólistája volt a Zeneakadémia Nagytermében.

Repertoárján több mint harminc zongoraverseny szerepel, köztük Beethoven, Brahms, és Bartók összes zongoraversenye. Számos magyar zeneszerzővel áll munkakapcsolatban, ősbemutatók és rádiófelvételek fűződnek a nevéhez. Önálló lemeze 2013-ban Bartók és Grieg műveivel, 2015-ben pedig Beethoven, Brahms, Debussy, és Virágh András Gábor a holdhoz kapcsolódó darabjaival jelent meg.

2012 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2015 óta a Kamarazene Tanszék vezetője. Világszerte tart zongorás és kamarazenei mesterkurzusokat, és nevéhez fűződik a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban minden év júliusában megrendezett, nemzetközi Echo Nyári Akadémia megalapítása.

2010-ben Junior Prima díjjal, 2011-ben Artisjus díjjal, 2012-ben a Solti Foundation díjával tüntették ki. 2015-ben a Charlotte White’s Salon de Virtuosi Diamond Career Grand kitüntetettje lett New Yorkban, 2017-ben pedig átvehette a Liszt-díjat.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.