Search
szombat 28 november 2020
  • :
  • :

MTV European Music Awards 2020

Budapest lesz a házigazdája az MTV European Music Awards rendezvénynek

Történelmi siker Magyarország és Budapest számára, hogy házigazdája lehet az MTV European Music Awards rendezvénynek. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont 2020. november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét.

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó, ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás 4 ikonikus magyarországi helyszínről jelentkezik majd.

Szentkirályi Alexandra szerint hatalmas lehetőség Magyarország és Budapest számára, hogy az MTV EMA, a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása Budapest lesz. A kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy a nemzetközi turistákért hamarosan újrainduló versenyben komoly előnyt jelent nemcsak Budapest, hanem Magyarország számára is egy ilyen nagyszabású világesemény megszervezése.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző csodálatos helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján – beleértve az online adást is.

mtvema

Történelmi pillanat ez Magyarország és Budapest számára, ugyanis a könnyűzenei világ legfontosabb eseményének egyik helyszíne lesz Magyarország. Az eseményhez kapcsolódó összes televíziós, online megjelenésben Budapest emblematikus helyszínei központi helyet kapnak majd, amelyek közel 200 ország egymilliárd nézőjéhez jutnak el – mondta a bejelentés után Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Európa legnézettebb zenei eseménye rendkívüli turisztikai reklámot is jelent most Budapest, ezen keresztül Magyarország számára. Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Budapest a régió legjobb úti célja. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi hírnévért – tette hozzá a vezérigazgató.

2PalvinBA megrendezésére 2019-ben nyújtott be pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA), az esemény lebonyolítására Magyarország Kormánya a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül nyújt támogatást.

MTV European Music Awards egyik műsorvezetője Palvin Barbara szupermodell lesz, akinek a vezetésével egy virtuális utazáson vehetünk részt és felfedezhetjük Budapestet és több magyarországi ikonikus helyszínt.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.