Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Everguest

Szingapúrban építkezik a magyar turisztikai startup, az Everguest

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási keretösszeggel hirdette meg a Nemzeti exportvédelmi programot.

1SzijjartoSzijjártó Péter, miniszter az esemény sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön. Mint mondta, nemzetközi sikerre elsősorban azok az ágazatok számíthatnak, amelyekben a magyarok egyedülálló teljesítményre képesek.

A külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról 30 cég kapott okiratot, köztük az Everguest turisztikai szolgáltató és tanácsadó ügynökséget működtető MGMT Group Kft is.

2021-ben külföldi terjeszkedésbe kezd az Everguest, melynek két célpontja Ázsia és Európa. Az ázsiai központot Szingapúrban tervezik kialakítani, nemrég ehhez kapott közel 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti exportvédelmi programban a turisztikai startup.

Az Everguest ügyvezetője Belán Miklós megítélése szerint az európai lehetőségek mellett a hosszútávon tervező vállalatoknak már kelet felé kell fordítaniuk a figyelmüket. Ezért is döntöttek úgy, hogy Szingapúrban tervezik lefektetni egy új ázsiai központ kialakításának alapjait.

belanmiklosSzingapúr a keleti világ egyik üzleti és pénzügyi központja, földrajzi és kapcsolati szempontból is tökéletes helyszín a szolgáltatásaink és termékeink keleten történő bevezetéséhez. A vendégvélemények, az ár és az online megjelenés a három legfontosabb szempont a vendégek szállás- és étteremválasztási folyamatánál. Ezen területek fontossága ma már ismert, ugyanakkor a legtöbb szálloda és étterem nem rendelkezik megfelelő kapacitással vagy szakemberrel, hogy ezeket a területeket a legújabb trendeket követve, egybehangoltan fejlessze. Az üzleti koncepciónk ezeknek a területeknek a magas színvonalú és egymás szinergiáira építő fejlesztésére és menedzselésére alapul – mondta az ügyvezető.

Első hallásra talán sokan furcsának találják, hogy pont a koronavírus által leginkább sújtott iparágban, a turizmusban erősíti jelenlétét az Everguest. Belán Miklós, az Everguest alapítója úgy gondolja, hogy kanyarban kell előzni, ezért még inkább felgyorsították a fejlesztéseiket.

A szolgáltatásaink ki vannak fejlesztve mind a három üzletághoz és számos partnerünk élvezi már ezek előnyeit. GyenesAkosUgyanakkor hosszú távú terveink vannak olyan termékek létrehozásával, amelyekre az egész világon szüksége van a szállodáknak és éttermeknek egyaránt.

Ehhez keresünk további olyan tőkeerős befektetőt, aki látja, hogy az ilyen időszakban kitartó, fejlesztő és lehetőséget meglátó vállalkozások óriási előnyre tehetnek szert a jellemzően ilyenkor költségcsökkentő vagy menekülő vállalatokkal szemben – mondta Gyenes Ákos, az Everguest alapítója, a Revenue Üzletág igazgatója.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.