Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

Közlekedésfejlesztés – Légi-közlekedés – Tasó László, államtitkár

Az Európai Bizottság februárban elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot. A kiírásokat határidőre közzétették, nincs akadálya annak, hogy elkezdődhessen a munka 2016-ban.


Már október végén sok uniós és hazai forrásból megvalósuló beruházás közbeszerzési eljárást sikerült elindítani.

1100 milliárd forintnyi közlekedési fejlesztés indul el 2016-ban. A tervek szerint 670 milliárdot fizetnek ki a következő évben. Közúton 300 kilométeren kezdődnek el a fejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból.

Uniós és hazai források segítségével 853 kilométer új út épült meg 2007-től, és több mint 2800 kilométer út újult meg. 63 kilométernyi új gyorsforgalmi szakaszt adtak át, köztük az M43 Makó-országhatár és az M85 Győr-Csorna közötti szakaszát. 70 kilométernyi településeket elkerülő út épült, így Győrött, Kecskeméten, Mórahalmon, Nyíregyházán. Főutak burkolatát csaknem 300 kilométeren erősítették meg.

Az idén befejeződött a Balaton vasúti megközelítésének javítását segítő dél-balatoni felújítás első, és megkezdődött a második üteme. Lezárult a vasútvonal korszerűsítése Püspökladányig, és folytatják a munkát Debrecen-Apafa állomásokig.

Felújításra került a váci, a pilisvörösvári, a solymári és a füzesabonyi állomás, jelentős programként megvalósulhat a székesfehérvári állomás felújítása.

Megtudtuk, változatlan tarifák mellett működtetik a közösségi közlekedési rendszert. A múlt héten tíz évre megállapodást kötöttek a két hazai vasúttársasággal pályaműködtetésre. Megjelent az állami közutak fenntartását folyamatosan növekvő költségvetési keretösszegek rögzítésével biztosító kormányhatározat is.

2020-ig közlekedési fejlesztésekre 2600-2800 milliárd forintot terveznek – tudtuk meg Tasó László, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkárától, december 29-i évértékelő sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tájékoztatót vezette Kiss Anita, sajtófőnök.

Szöveg: Szabados Julianna. Készítette: Krónika Videómagazin. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.