Search
kedd 8 október 2024
  • :
  • :

Kullancsszövetség

Magyar Kullancsszövetség sajtóeseménye a kullancsokról

A kullancs helyzeten túl a szúnyogok okozta fertőzésekről is tájékoztatást kaptunk 2016. április 5-én a Thermal Hotel Margitszigetben. Megtudtuk, új korokozókat terjeszthetnek a hazai kullancsok és szúnyogok. És már itt van a szomszédunkban a Zika vírus és a Malária is!

1KapillarAz esemény házigazdája Dr. Kapiller Zoltán állatorvos, zoológus, a Magyar Kullancsszövetség elnöke volt. Meghívott előadók: Dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ny. járványügyi főosztályának vezetője, aki előadást tartott a 2016-os szúnyog helyzetkörképről Magyarországon. Dr. Varga Károly gyermekorvos, aki a szúnyogok és kullancsok okozta fertőző betegségek és prevenciós lehetőségeiről beszélt. Dr. Kapiller Zoltán a Kullancsok terjesztette betegségek megelőzésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, tekintsük át együtt, hogy miért tud a Lyme-kór évről évre több fertőződést produkálni.

Dr. Varga Károly elmondta, az egy évvel ezelőtt prognosztizált Lyme fertőzések növekvő száma sajnálatosan beigazolódott. A kullancsok nagyjából 50%-a fertőző. A fertőző kullancsok 95%-a a Lyme valamelyik kórokozójával fertőzi áldozatát, továbbá fontos tudni, hogy a Lyme betegek mintegy fele produkálja a kokárda alakú bőrpírt, míg közel 40%-a idegrendszeri és a többi csupán ízületi kórképeket alakít ki.

Sokan azt hiszik, hogy minden betegség ellen véd az oltás, de a “Kullancs oltás” csak a kullancs encephalitis vírusa ellen ad védelmet! A klímaviszonyok átalakulásának a hatására a kullancs enchephalitis helyét átvették a Lyme baktériumok! A Lyme ellen azonban nincs védőoltás, ezért fontos az innovatív védelem! A kullancsszövetség munkatársai a Bitefree család készítményeit használják, mivel a készítmény család minden tagja a modern picaridin (saltidin) hatóanyaggal készült amely hatásos védelmet nyújt nem csak a kullancsok, hanem a Malária és a Zika vírust terjesztő szúnyogfajok ellen is.

Dr. Kapiller Zoltán felhívta a lakosság figyelmét, hogy a Lyme-kór népbetegség lett, mert a bejelentésének fegyelme fellazult, a valós betegszám a statisztikákhoz képest tizedes vesszőkkel van arrébb! Ezért fontos a prevenció, a szakszerű eltávolítás az egyetlen orvostechnikai eszközzel a Kullancs-eltávolító kanállal és rögtön teszteljék le Lyme fertőzöttségre a már patikákban is beszerezhető Fasissi Kullancs Teszttel.

A szúnyogok jelentette veszélyről pedig azt mondta, hogy a magyarországi 49 szúnyogfajból 6 képes a maláriát terjeszteni. A többi faj más betegségek, mint pl.: Nyugat-Nílusi láz, Bőrféreg, Szívféreg kórokozóit terjeszti az emberek között, már Magyarországon is! (Az utolsó Malária járvány Magyarországon 1963-ban ért végett, és húsz évig tartott a felszámolása.)

Ez az optimális állapot azonban nem tekinthető véglegesnek; a malária bármikor újfent megjelenhet, és ismét szedheti az áldozatait, hiszen a szúnyogok ma is hatalmas számban élnek és szaporodnak a vizes élőhelyeken, noha egyelőre mentesek a malária kórokozójától. Figyelmeztető jel lehet, hogy a budapesti Szent László kórházban évről-évre több maláriás beteget ápolnak, akik külföldről hurcolták be a betegséget. Ha valamelyiküket megcsípné egy szúnyog, a betegség kórokozója könnyen átkerülhetne az itteni rovarpopulációba is, biztosítva ezzel a malária hazai ismételt elterjedését. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a malária a hazai közegészségügy ketyegő bombája, amely bármikor felrobbanhat.

Megtudtuk, hogy a ZIKA már elérte Európát, az egyik szomszéd országban is diagnosztizálták. Nagy valószínűség szerint a “XXI. század influenzája” lesz.

Az elmúlt évben nagyon megnőtt a “dél felől átutazó hívatlan vendégek” száma – mondta Dr. Kapiller Zoltán. Ezen emberek szűrése gyakorlatilag lehetetlen volt, de azt tudjuk, hogy olyan területek felöl érkeztek ahol a Malária őshonos betegségnek számít. Hazánkban meg szinte biztosan találkozhattak szúnyogokkal. A többit mindenki fantáziájára bízom – majd a sajtótájékoztató végén felkérte a felelős sajtóorgánumokat a lakosság lehetséges veszélyekre való figyelmeztetésére, és folyamatos tájékoztatására. Mint mondta – ebben minden lehetőségünkkel a tisztelt sajtó rendelkezésére állunk.

Készítette: Krónika Videómagazin: Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.