Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

Denevér Nyitány

Denevér Nyitány – Az idén a nemzeti parkok szervezésében denevérgyűrűző bemutatókat tartanak, de lesz denevérfesztivál, denevérek napja és többnapos denevérgála is.

1DeneverIdén Az Év Emlőse: a denevér! Ebből az alkalomból a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programja és a Magyar Természettudományi Múzeum több szakmai támogató szervezettel karöltve, tematikus évet hirdetett. A programsorozat ünnepélyes megnyitójára a Magyar Természettudományi Múzeumban került sor “Denevér Nyitány” címmel április 6-án. A sajtótájékoztató keretében a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum Együttműködési megállapodást írtak alá. A felek a jelen megállapodással az eddigi sokrétű és szintű együttműködésnek új keretet kívánnak biztosítani.

Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár elmlékeztetett arra, hogy a Vadonleső Program által 2014ben indított Év emlőse kezdeményezés célja az adott évben kiválasztott faj népszerűsítése, társadalmi elfogadottságának segítése. Tavaly például az év emlősének választott ürgéről tizenegy vers született. Idén a denevérre szeretnék irányítani a figyelmet és “lemosni” róluk az évszázados babonák és hagyományok miatt a társadalomban lévő rossz megítélésüket. Az állat népszerűsítése és védelme érdekében a Természetvédelem Nagykövete címet viselő kortárs írók és költők közreműködésével országos meseíró pályázatot hirdetnek a kisebb gyerekeknek, a kamaszokat pedig népszerű popzenekarok bevonásával szólítják meg a programban.

Megtudtuk, hogy Magyarországon 28 denevérfaj él, mindegyikük védett vagy fokozottan védett. Ezek a kisemlősök nagyon érzékenyek az élőhelyüket érintő környezeti változásokra és az emberi tevékenység hatására táplálkozási területeik leszűkültek, emellett a rovarirtó szerek használata is jelentős károkat okozott az állományaikban. Ezért a denevérkolóniák által használt épületek denevérbarát kialakításának népszerűsítését is célul tűzték ki.

Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója kiemelte: a múzeum 200 éves története során több ponton kapcsolódott a hazai természetvédelmi törekvésekhez, adatokkal és dolgozóinak szakértelmével segítette az állami természetvédelem céljainak megvalósulását.

Bakó Botond, a Vadonleső program munkatársa elmondta: a 2009-ben indított program honlapját évente 35-40 ezren keresik fel, évente csaknem 3000 körüli elterjedési adatot töltenek fel a programban szereplő állat- és növényfajok előfordulásáról. A program célja hazánk környezeti állapotának nyomon követése a védett, fokozattan védett vagy veszélyeztetett fajok esetében. Kiemelte, hogy a civilek által feltöltött adatok segítséget nyújtanak egy-egy faj megőrzésében.

Bemutatkozott a Denevérgyűrűző Központ is a sajtótájékoztatón, ahol a meghívott általános iskolások részére dr. Csorba Gábor és Görföl Tamás interaktív, játékos betekintést nyújtott a hazai denevérvédelembe. Majd Egri Csaba 3D-s diavetítéses előadását láthattuk Barlangok és denevérek címmel. Végül meghallgattuk Navratil Andrea közreműködésével a “Sej-haj denevér, biciklizik az egér…” című dalt.

Készítette: Krónika Videómagazin: Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.