Hét Domb Filmfesztivál 2017
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban január 10-én sajtótájékoztatón bejelentették, hogy nemzetközi filmfesztivált rendeznek Komlón szeptember 18 – 24 között.
A sajtótájékoztatón Hoppál Péter, EMMI, kultúráért felelős államtitkár és Magyar Ferenc fesztiváligazgató ismertette a nemzetközi filmfesztivál céljait és programját. Felszólalt a zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth-díjas operatőr, és a zsűri két tagja – Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező, valamint Ternovszky Béla rajzfilmrendező, grafikus.
Hoppál Péter, a kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatóján elmondta, öröm számára, hogy egy új, művészeti fesztivál alapjait tehetik le. Megtudtuk, hogy a fő kategóriákat elbíráló zsűriben Sára Sándor operatőr, filmrendező, Rófusz Ferenc és Ternovszky Béla rajzfilmrendezők lesznek, a gyerekfilmeket pedig a Gyenes Zsolt médiaművész, Kis-Marics Tamás médiapedagógus és Odrobina Tamás zenész, fotóművész alkotta zsűri bírálja majd el.
Magyar Ferenc, a fesztivál igazgatója elmondta a filmfesztivált elsősorban azért hívták életre, hogy a magyarországi és a határon túli filmesek alkotásai nagyobb figyelmet kaphassanak.
A felnőtt alkotók ismeretterjesztő és természetfilm, valamint dokumentumfilm kategóriában maximum 55 perc hosszúságú, szabadon választott témájú filmmel nevezhetnek, az animációs blokkba pedig bármilyen technikával készült, maximum 30 perc hosszúságú munkákat vár a zsűri. A kisjátékfilmesek műfaji vagy technikai korlát nélkül maximum 35 perc hosszúságú filmeket nevezhetnek, míg az egyéb kategóriába maximum öt perc hosszúságú klipek, reklámok, promóciók, filmelőzetesek vagy egyéb filmes munkákkal lehet jelentkezni.
A nemzetközi szekcióba a szervezőbizottság olyan külföldi filmalkotásokat vár, amelyek a többi kategóriák elvárásainak megfelelnek.
A gyermekfilmes pályázók öt kategóriában; animáció, dokumentum-, rövidjátékfilm, videoklip és egyéb kategóriában nyújthatják be filmjeiket, amelyeket a gyermekfilmezés és oktatás területén kiemelkedő munkát végző szakemberek bírálnak el.
A gyermekfilmes szekció díjátadója szeptember 21-én lesz, a felnőttek versenyének gáláját pedig másnap, szeptember 22-én tartják. Pályázni május 31-ig a komlomedia.hu weboldalon keresztül lehet amatőr és profi alkotóknak egyaránt.
A rendezvénynek a Komlói Színház- és Hangversenyterem ad helyet, ahol az előválogatón átjutott filmeket a közönség megtekintheti.
Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.