Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Debreceni Virágkarnevál

Debreceni Virágkarnevál

augusztus 12 – 23

A Debreceni Virágkarnevál Debrecen legnagyobb kulturális és összművészeti rendezvénye. Janza Kata, EMeRTon-díjas színésznő és musicalénekes egy oldtimer kabrióban, Puskás Péter énekes és színész pedig egy “Visit Debrecen” kétkerekűn érkezett a Nagyerdei Stadionba, hogy többek között ők is – az összegyűlt újságírók és vendégek előtt – egy kis karneváli ízelítőt adjanak az augusztus 20-i Karneváléjből. Magyarország legnagyobb arénashow műsorát már negyedik alkalommal rendezik meg a Nagyerdei Stadionban, amelyet idén is Böhm György Jászai Mari-díjas művész rendez. A Debreceni Virágkarnevál impozáns gálaműsorában közel 2000 hazai és külföldi táncos, Magyarország legkedveltebb előadói, sztárszólistái, valamint lovasok, gólyalábasok, artisták és illuzionisták gondoskodnak a felejthetetlen élményről.

1PappLaszloPapp László, Debrecen polgármestere elmondta, hogy az idei programkínálat hihetetlenül változatos és gazdag, minden korosztálynak felejthetetlen élményt kínál. Idén már augusztus 12-én elkezdődik a karneváli programsorozat és augusztus 23-ig tart. Bejelentette, hogy összesen 14 virágkocsi és húsz művészeti csoport vesz részt a menetben. Elhangzott, hogy a virágkarneválok történetében először lesz látható az a 21 méter hosszúságú sárkánykompozíció, amelynek különlegessége, hogy lélegezni és füstölni is tud és több mint nyolcvanezer, Hollandiából hozatott élő dáliát használnak fel a díszítéséhez. Majd felhívta a figyelmet, hogy a következő évre pályázatot indítanak, melynek révén egy debreceni városrész önkormányzati támogatásból készítheti el saját virágkocsiját a 2018-as fesztiválra. Azt szeretnék, hogy „mind a debreceniek, mind a régióban élők aktív részesei legyenek” a karneválnak.

A különleges virágkocsiról Gulyás Tamás virágszobrász és munkatársai egy élő kapcsolás segítségével a Medicor Kéziműszer Zrt. csarnokából adtak külön tájékoztatást.

Romanek Etelka, Esztergom polgármestere elmondta, a nemzet egységét jelképező Szent Koronát ábrázoló virágkocsi idén augusztus 15-én ismét Esztergomba érkezik. Tavaly Nagyboldogasszony napján a Szent Koronát ábrázoló kocsit Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is megáldotta a koronázó városban. Idén pedig Esztergom az együttműködést tovább erősítve Debrecen városával, augusztus 20-án közös virágkocsit indít a virágkarneválon.

Bordos László Zsolt bejelentette, hogy a Reformáció 500. évfordulója alkalmából Debrecen belvárosa lesz a helyszíne augusztus 17-19. között a FÉNYEK ÉJSZAKÁI című fényfesztiválnak. A művész elárulta, hogy idén a cívisváros egyik ikonikus épülete, a Nagytemplom lesz hazánk legkiválóbb művészeinek vászna. A monumentális épületvetítést kiegészítve már augusztus 15-től több méteres szoborinstallációk színesítik a belváros tereit, melyeknél esténként színes fényforgatag, tűzzsonglőrök, led táncosok, karneváli művészeti csoportok és térzene kínál felejthetetlen élményeket.

1JanzaKataJanza Kata, EMeRTon-díjas színésznő, musicalénekes a tavalyi élményeit idézte fel. Elmondta, hogy „soha nem érezte még ennyire valósnak azt az élményt, amikor sok ezer néző előtt kell fellépnie”. A művész arra biztatott mindenkit, hogy tapasztalják meg testközelből az idei Karneváléj “varázsát” a Nagyerdei Stadionban.

Puskás Péter énekes és színész elárulta, hogy bár még sohasem vett részt a Debreceni Virágkarneválon, művészkollégái élményei alapján nagyon nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy mind a Karneváléjben, illetve a tűzijátékot követő utcabálon is felléphet együttesével, a The Biebers-szel.1PuskasPeter

Jóna Szabolcs koreográfus a Karneváléj művészi koncepciója kapcsán elárulta, hogy Janza Kata és Puskás Peti mellett olyan fellépők garantálják majd a kikapcsolódást, mint például Majka és Curtis, Pápai Joci, Palya Bea, Schell Judit, Feke Pál vagy Miller Zoltán.

A sajtótájékoztató előtt, a stadionban egy rövid bemutatót tartottak az egyedülálló magyar innovációról, amely az óvodás és kisiskolás gyermekek sportoktatását, tehetséggondozását célozza. Ifj. Buzánszky Jenő, az Ovi-Sport Alapítvány alapítói jogok gyakorlója – aki a magyar aranycsapat legendás jobbhátvédjének, a néhai Buzánszky Jenőnek a fia – és a Globál Sport Kft. együttműködésében megvalósuló projektet eddig 300 óvodában építették fel. Ezt a sportolást megkönnyítő szerkezetet augusztus 13-20. közötti időszakban a Békás-tó partján, a Lurkóligetben építik fel, ahol minden érdeklődő gyermek kipróbálhatja.

1BodorEditjoA virágkarnevál főszervezője a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. Bódor Edit ügyvezető felhívta a figyelmet a gyerekek körében igen népszerű Galiba-fesztiválra, amely a virágkarneváli felvonulás kistestvére. Az óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai maguk készítette kiskocsival vonulva kóstolnak bele a karneválozás örömeibe. Majd bejelentette, hogy a hagyományoknak megfelelően augusztus 21-én öt virágkocsi részt vesz Nagyváradon a „Nyitott ablak Európára” elnevezésű fesztiválon is.

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. augusztus 18-20 között a Debreceni Virágkarnevál valamelyik belépődíjas programjára érkezőknek 50 százalékos kedvezményt biztosít. Az utasnak nagyon egyszerű a teendője: A virágkarnevál információs pontjainak valamelyikénél kell az előre, vagy a helyszínen megváltott belépőjével együtt lepecsételtetni a menettérti vonatjegyét. Ezeket az információs pavilonokat augusztus 18-án és 19-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpad bejáratánál, augusztus 20-án reggel 8-12 óra között a Kossuth téren, 13-20 óra között pedig a Nagyerdei Körúton, a Virágkocsi kiállítás bejárata előtt találják.

A sajtótájékoztatón közreműködött Kiss Balázs bűvész, a Corodini Országos Bűvészbajnokság győztese, a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület táncosai, Mónus Ferenc és Katona László veteránjárművei, a Kodály Filharmónia és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium művészei és művésztanárai, az ÚJ LOVAS SZÍNHÁZ alapítója és művészeti vezetője Tőke László, valamint a Vintage World és a Stay Söröző.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.