Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Global Nomadic Art Project

Global Nomadic Art Project


A három országot érintő természetművészeti vándorszimpóziumon július 1-én indult útnak. A Global Nomadic Art Projectben három földrész kilenc országának 23 művésze vett részt. Az elkészült alkotásokból július 27-én a Koreai Kulturális Központban nyílt kiállítás.

A dél-koreai székhelyű YATOO természetművészeti csoport 2014-ben egyedülálló művészeti projektet hozott létre, amikor Global Nomadic Art Project néven útjára indított egy öt éven át tartó világkörüli szimpózium- és akciósorozatot. A programsorozat keretében a világ minden részéről érkező, a természetművészet területén tevékenykedő művészek jártak be egy régiót, helyi művészek szervezésében és aktív közreműködésével ismerkedve meg a természeti környezettel, az ott található kulturális értékekkel és a művészeti közeggel.

1ErossAz út során születő, a természetművészet eszközhasználatával készített helyspecifikus alkotások a helyi értékek fontosságára, a természettel való harmónia megteremtésére hívják fel az emberek figyelmét. Az egyes szimpóziumok az elkészült művek dokumentációjából rendezett kiállítással zárultak, majd a program eredményeit összegző kiadvány is publikálásra került.

A nagyívű program első állomásai Ázsiában valósultak meg: 2014-ben és 2015-ben Dél-Koreában, ezután Mongóliában, majd Indiában szerveztek GNAP-ot. 2016-ban Dél-Afrikában és Iránban zajlott GNAP rendezvény, 2017-ben pedig Európába érkezett a művészkaraván: júliusban Kelet-Európában, majd Németországban, Franciaországban, Litvániában és Törökországban vándorolnak a művészek. 2018-ban az amerikai kontinensen zárul az eseménysorozat.

A programok támogatását az adott országban megpályázott forrásokból biztosították az eseményeket befogadó szervezetek. Idén júliusban az egy hónap alatt számos kulturális és természeti örökséget ismertek meg a legeltérőbb kultúrából érkező alkotók. Elmentek a Fekete-tengerhez, megnézték a moldvai kolostorokat, a Brancusi szoborparkot Targu Jiu-ban, Erdélyben ellátogattak a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, megismerték a világhírű Parajdi Sóbánya föld alatti térkialakítását, bementek az esztenákba a Gyímes völgyében. Magyarországon a noszvaji barlanglakások mellől tettek kirándulást a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkba, a Tisza-tóhoz, valamint elmentek a Dunához Leányfaluba. Minden országban helyi képzőművészek csatlakoztak a csoporthoz.

Az egyhónapos út során a helyszínen talált anyagokból készítettek helyspecifikus munkákat az alkotók, amelyeket folyamatosan dokumentáltak a szervezők. Az elkészült munkák dokumentációját, valamint az izgalmas egyhónapos együttlétről készített filmet a budapesti Koreai Kulturális Központban ismerheti meg a közönség július 27-től. Vajon mire inspirálták a különleges helyszínek és kultúrák az ázsiai, afrikai, illetve a nyugat-európai alkotót?

1GlobaljoA GNAP Kelet-Európa projekben részt vevő utazó művészek: Tugçe Aytürk (Törökország), Balázs Péter (Magyarország), Qing Chen (Kína), Valeria Codara (Olaszország), Egami Hiro (Japán), Erőss István (Magyarország), Feng Feng (Kína), Leli Hoch (Dél-Afrika), Kang Heejoon (Dél-Korea), Olivier Huet (Franciaország), Zbys Kazmareck (Dél-Afrika), Kim Cabin (Dél-Korea), Ko Seunghyun (Dél-Korea ), Kopacz Kund Románia), Kwon Oyeol (Dél-Korea), Xiao Li (Kína), Lipkovics Péter (Magyarország), Margrit Neuendorf (Franciaország), Janet Ranson (Dél-Afrika), Ree Eung Wo (Dél-Korea), Anni Snyman (Dél-Afrika), Takashi Ikezawa (Japán), Yutaka Tami (Japán)

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.