Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Csoda korban élünk

Thália Színház – Csoda korban élünk (Szigliget)


1Thalia-CsodaA Thália Színház nem hagyományos módon, a zuglói Trófea Grill Étteremben tartotta a Csoda korban élünk című új előadásának sajtótájékoztatóját. Mint megtudtuk, a helyszín nem véletlenül lett kiválasztva, az épület agancsdíszeivel és faburkolataival jól idézte a Szigligeti alkotóház hangulatát, ahol a darab játszódik.

A készülő előadás 1953-ba a Rákosi-korszakba viszi el a nézőket – mondta Szabó Erika színművész a darabról, aki moderátoraként volt jelen, de ő maga is szerepel az előadásban. A helyszín a szigligeti alkotóház, ahová feltöltődni és írni vonulnak el a magyar irodalom nagyjai és feltörekvő fiataljai, de mint kiderül, inkább egymás megfigyelésével, jelentések írásával vannak elfoglalva. Az előadás középpontja pozíciójuk féltése. Rákosi elvtárs kedvencét, Sass Tibor költőt felterjeszti Sztálin-díjra, akivel terv szerint egy odalátogató olasz riporter készít interjút. Mindennek terv szerint kellene mennie, csakhogy ellopták a kapucsengőt, rossz helyre kézbesítették a besúgójelentést, az államvédelmi kísérő elkallódott útközben és Sass Tibor halott …

Michael Frayn Balmoral című bohózatának magyar változatát Hamvai Kornél írta, a darabot Kelemen József állítja színpadra, aki elmondta, harmadik alkalommal rendez a Thália Színházban. Hamvai Kornél nem ismeretlen számára, rendkívül pontosan és humorosan fogalmaz, dolgozott már a darabjaival színészként és rendezőként is.

Nagy Viktor, a darab egyik főszereplője, aki az elmúlt két évadban dolgozott már a társulattal, az idei évadtól a tagja lett. Az előadásban két karaktert formál, az egyik Malacsik Tibor, a szigligeti alkotóház mindenese, a másik alak maga Sass Tibor, a Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas költő, aki az alkotóházban dolgozik.

Az előadásban partnerei Szervét Tibor, Tamási Zoltán, Schell Judit, Mózes András, Pindroch Csaba, Vida Péter, Szabó Erika és Domokos László.

Az előadás október 7-től látható a Thália Színház Nagyszínpadán!

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.