Search
péntek 4 október 2024
  • :
  • :

Kávéházak éjszakája

Kávéházak éjszakája május 18-án …  

1SzalayA Kávéházak Éjszakájának fő célja, hogy felelevenítsük és népszerűsítsük a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát, hogy egy éjszaka erejéig megmutassuk Budapest ezen ékköveit és azt, hogy a kultúra mellett szeretteink, barátaink társaságában eltöltött idő nyújt a legtöbbet mindennapjainkhoz.

A különleges eseményt Saly Noémi várostörténész, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes (felső fotó), Serfőző Krisztina főszervező – következő fotó – mutatták be. Több fellépő művész is részt vett a sajtótájékoztatón.

A programok este 19 órától indulnak 23,30-ig és ingyenesen látogathatók. A programba húsz belvárosi helyszínt, kávéházat kapcsolnak be, melyek tradíciójuk, népszerűségük alapján méltó reprezentánsai lehetnek a Kávéházak Éjszakájának.

1SerfozoKrisztinaA repertoárban találunk tradicionális helyeket – mint például a Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark, a Hadik, a Zsivágó –, amelyek felidézik a régmúlt hangulatát, de lesznek újhullámos, kortárs jellegű kávézókat is, mint például a Kelet Kávézó, a La Nube, a Smúz,a Börze és a Frei Café.

A klasszikusokat kedvelők számára verses-zenés esteket programokat kínálnak: a Pilinszky János-, József Attila-, Karinthy Frigyes-, Weöres Sándor-, Ady Endre-estek különlegesnek ígérkeznek. A Dunapark Kávéházban fellép a Dumaszínháztól Felméri Péter, Bíró Eszter és Zenekara.

A Centrál Kávéházban Turek Miklós Pilinszky-emlékestjével, majd egy József Attila utolsó éjszakáját feldolgozó monodrámával készülnek. A kortárs irodalom egyik fellegvárának számító Hadik Kávéházban a magyar slampoetry válogatott kiválóságai idézik meg a Nyugat halhatatlan költőit Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy – és még sokan mások! – alakjának és verseinek felelevenítésével.

A zenére vágyók is kedvükre válogathatnak a koncertek közül: a Börzében a Canarro együttes lép fel, az idén 120. születésnapját ünneplő Művészben francia sanzonest lesz Bardóczy Attilával, és a „Művész 120” tortát is megkóstolhatjuk, mely a Kávéházak Éjszakáján debütál.

A Kék Lóban Tisza Kata és az ef Zámbó Happy Dead Band, a Frei Caféban Gájer Bálint, a Gerlóczyban pedig a Taraf de Akácfa várja a közönséget. A Gerbeaud-ban a jazz szerelmeseinek két koncerttel is készülnek: Váczi Eszter egyedi, simogató hangszíne a mai napig elvarázsolja a hallgatót és elválasztja a világ zajától. A Group n’ Swing az ország elsőszámú swing- és boogie-zenekara, mely idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.

További információ: https//kavehazakejszakaja.hu

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.