Olasz Gasztronómiai Világhét
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Olasz Gasztronómiai Világhét november 18 – 24 között. Az esemény kapcsán világszerte több mint 1000 program valósul meg az olasz nagykövetségek, konzulátusok és kultúrintézetek szervezésében.
A rendezvény 2015-ben jött létre az olasz kormány, az olasz Külügyi- és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium és egyéb intézmények kezdeményezésére azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a minőségi konyhát, annak minden aspektusával együtt. A Világhét az olasz táplálkozásfilozófia, a táplálkozási ismeretek és a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának a fontosságát hirdeti.
Budapesten az olasz nagyköveti rezidencián tartott sajtótájékoztatón Massimo Rustico, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete elmondta, hogy az Olasz Gasztronómiai Világhét program-sorozat az Olasz Kultúrintézet, az Olasz Kereskedelemfejlesztési Intézet, az Olasz Gasztronómiai Akadémia, az Olasz Turisztikai Hivatal és az Olasz Kereskedelmi Kamara együttműködésével valósul meg.
Mint mondta a rendezvény kapcsán szeretnék felhívni a figyelmet az olasz konyhára, amelyet a minőség, fenntarthatóság, kultúra, élelmiszerbiztonság, ételhez való jog, nevelés, identitás, termőterület és biodiverzitás fémjelez. Arra is törekednek, hogy újra felfedezzük azokat a területeket, ahol eredetileg előállították a jellegzetes olasz termékeket.
Az elmúlt három évben a Gasztronómiai Világhét keretén belül 110 országban több mint 4500 rendezvényre került sor.
Az idei év központi témája: “Tudatos táplálkozás és ízléskultúra”. A programsorozat célja egyrészt az, hogy tudatosítsa az étel és az egészség között fennálló kapcsolatot, másrészt az is, hogy új érzékszervi tapasztalatokat nyújtson a fogyasztók számára. A táplálkozási ismeret fontos és a kiegyensúlyozott, helyes táplálkozási minta.
A sajtótájékoztató meglepetésvendége volt Cristina Bowerman, Michelen-csillagos séf, aki egyben az Olasz Ízek Nagykövetei Egyesületének az Elnöke is.
Az általa tartott mesterkurzus segítségével bepillantást nyerhettünk a rizottó titkaiba, amelyet ezúttal valtellinai bresaola marhasonka (OFJ) és cetarai szardella ízesített.
Az eseményen az Olasz Kultúrintézet Igazgatója Gian Luca Borghese emlékeztetett arra (a fotón jobbra), hogy Hippokratész azt mondta: “Gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered!”.
A Világhét gazdag programkínálatot nyújt, melynek idén főszereplői a rizottó, a nyers pármai sonka, a parmezán, a modenai balzsamecet, az extra szűz olívaolaj és a bor, vagy – ahogy a nagy lángelme, Leonardo nevezte – “a kellemetes nedű”.
A részletes program megtalálható az Olasz Nagykövetség www.ambbudapest.esteri.it az Olasz Kultúrintézet www.iicbudapest.esteri.it – az Olasz Kereskedelemfejlesztési Intézet https://www.ice.it/it/mercati/ungheria és a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara https://cciu.com honlapjain.
November 18-án hétfőn kerül sor az első “Nemzetközi Alessandro Narducci Díj” díjkiosztójára, amelynek díjazottjai a fiatal szakácstehetségek közül kerülnek ki. A díjkiosztót három vendéglátóipari oktatási intézet: Datini di Prato (Toscana), Aldo Moro di Santa Cesaria (Puglia) és Tor Carbone (Lazio) – mesterkurzusa követi, amelynek során fiatal tanulók készítenek ízletes fogásokat saját régiójuk ételeiből. Késő délután az Akademia Italiában egy olasz Aperi-Cocktail nyújt kikapcsolódást.
November 19-én kedden Luisa Torri egyetemi tanár, a pollenzói Gasztronómiai Tudományok Egyeteme Érzékszervi Vizsgálatok Laboratóriuma Igazgatójának vezetésével a balzsamecet alapanyagául szolgáló mustok illatait fedezhetjük fel a lágy textúrájú parmezán sajt kíséretében. Este az “Ízlés szerint fűszerezve” című film vetítésén “Arturo chef” életénék viszontagságait ismerhetjük meg.
November 20-án, szerdán Luisa Torri a pármai sonka különleges ízvilágát ismerteti meg velünk. Megkóstolhatjuk két cég sonkáját és felfedezhetjük a közöttük lévő különbségeket. Este a “Leonardo és a bor” c. dokumentumfilm segítségével – 500 évvel a halála után – megismerhetjük a nagy lángelme, Leonardo da Vinci szőlőültetvényeit. A filmvetítés után Vinci-beli borokat kóstolhat a közönség.
November 21-én csütörtökön a Nebih-hel közösen szervezett konferencián a vendéglátóiparban dolgozóknak nyújtanak hasznos információkat. Délelőtt szakmai borkóstolóval egybekötött szemináriumra is sor kerül, este pedig egy borszakértő és egy séf mesélnek az ételek és a borok párosításáról.
November 22-én pénteken szakmai napot szerveznek újságírók és a turisztikai szektorban működő vállalkozások képviselőinek, akik egy interaktív, az érzékszerveiket is igénybe vevő utazáson vehetnek részt, miközben megismerhetik néhány olasz régió jellegzetes fogását.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.