Search
péntek 4 október 2024
  • :
  • :

Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt hegedű, brácsa és cselló kategóriában rendezik meg június 17–26. között Debrecenben.

A nevezés kiugróan nagy nemzetközi érdeklődéssel zárult január 31-én: 5 kontinens 43 országának pontosan 200 fiatal muzsikusa jelentkezett, akik között amerikai, izlandi, német, örmény, üzbég és új-zélandi muzsikus is van.

A háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vesznek részt. A jelentkezők legkésőbb február 28-ig kapnak tájékoztatást az előválogató eredményéről. Ekkor derül ki az is, hogy kik kezdhetik meg az élő versenyt június 17–26. között. A verseny négy fordulóból áll: Előválogató, Elődöntő, Középdöntő és Döntő.

A hegedűsök, brácsások és csellisták ugyanabban a kategóriában versenyeznek. A zsűri maximum 18 versenyzőt juttat tovább a Középdöntőbe (köztük legalább 3–3 hegedűst, brácsást és csellistát) és 6 versenyzőt a döntőbe (köztük legalább 1–1 hegedűst, brácsást és csellistát).

Az első fordulóban szólóban lépnek fel a versenyzők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy versenyművet adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

A verseny 45 ezer euró összdíjazású.

A kilenc fős, nemzetközi zsűrit egy igazi legenda, a 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora (fotón) elnökli a versenyen, körülötte pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Denis Severin (cselló, Genf, Bern), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója.

Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat szakmai lebonyolítója a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.