Search
kedd 3 december 2024
  • :
  • :

Karinthy-gyűrűt kapott Aranyosi Péter

Karinthy-gyűrűt kapott Aranyosi Péter


A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, június 25-én Karinthy Frigyes születésének évfordulóján osztják ki a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak. Alapítója és adományozója a Magyar Rádió elnöke.

Aranyosi Péternek a Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója nyújtotta át a kollégák, barátok és a sajtó képviselői előtt.

1AranyosijoAranyosi Péter idén lett 45 éves. Nős, két fiú édesapja. A Rádiókabaré munkatársaként kezdte, majd az Esti Showderhez került, a műsor indulásakor a Design Center rovat felelőseként dolgozott. Közönségszervezője volt a Mónika shownak is, majd a Godot Dumaszínházban kezdte meg fellépéseit. Érdeklődése sokszínű, beletartozik a hadtudomány, a barlangászat és a Csillagok háborúja film sorozat egyaránt. 1Aranyosicsaladjo

Az átadón mentora és kollégája Fábry Sándor – aki 1996-ban kapott Karinthy-gyűrűt – elmondta, Litkai Gergelyé az érdem, hogy elindította a stand-up irányába Aranyosi Pétert, pedig semmi nem utalt arra, hogy akár három percet el tud tölteni a színpadon. Egyébként Ő is segítette a kezdetektől, az 1998-ban indult Fábry-show-ban mint dizájncenter-felelős szerepelt. Szerinte Aranyosi Péter nem az a típus, aki otthon ír poénokat, azt szokták mondani neki – Peti, csak áradj!

Badár Sándor – aki 2013-as díjazott – gratulált Aranyosi Péternek, majd különböző történeteket mesélt róla. Szerinte abból táplálkozik, hogy belehelyezi magát mások helyzetébe. Miskolcon magyarként, Lisszabonban diósgyőriként viselkedik. Volt, hogy nem ment el egy stand-up fellépésére, mert egy héten keresztül játszott a Védd a hidat elnevezésű számítógépes játékkal.

1Aranyosi-kozonsegjoAranyosi Péter felidézte, hogy kötelező szakmai gyakorlaton 1997 júliusában jelent meg a Rádiókabaréban, ahol kezdetben tekercseket és telefonokat kezelt. Volt, hogy Hofi Géza jelentkezett a telefonban, mire ő sikoltozó lelkendezéssel tudatta a többiekkel ki telefonál. Rajongott a Kossuth-díjasokért és annyira meg volt elégedve azzal, hogy fénymásolhatott nekik, ha nem bíztatja Litkai Gergely, lépjen fel, soha nem tette volna meg.

Aranyosi Péter hivatkozott az első magyar kabaréra, amely 1907-ben nyílt meg, Nagy Endre volt a konferanszié, aki egyrészt elmondta az életéből az aktuális dolgokat, másrészt felvezetett jeleneteket. Ő már akkor stand-upos volt, amikor Amerikában még azt sem tudták, mi az.

1Aranyosi-oklevelAzt is megtudtuk, hogy a mai magyar kabaré nem egyenlő a stand-uppal. Többféle humorista létezik, van sajátszájas vagy amerikaiasan stand-upos, van aki jelenetet ír és van, aki mindent csinál. Aranyosi Péter sajátszájas előadó, csak néhány jelenetet írt, mint mondta, az írás nem az erőssége, de a dumálás talán igen. Két önálló műsorára a legüszkébb,a Négybetűs szavakra és a Borsodi homályosra, ami most is megy. A következőnek Mesteremberek lesz a címe, de még két év, mire elkészül.

A Karinthy-gyűrő 10-12 gramm aranyból készül, az 1975 óta minden évben átadott elismerés korábbi díjazottjai között van Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Moldova György, Farkasházy Tivadar, Boncz Géza, Déri János, Kern András, Bajor Imre, Litkai Gergely, KAP, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, Hadházi László, Fábry Sándor, Badár Sándor és a Szomszédnénik.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.