Search
vasárnap 22 december 2024
  • :
  • :

Aegon Művészeti Díj

Nádas Péter az Aegon Művészeti Díj nyertese

Az Aegon Művészeti Díj, Magyarország legrangosabb, független, legnagyobb pénzjutalommal járó magánalapítású elismerése. Idén 13. alkalommal díjazzák az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását, amelyet Nádas Péter nyert meg.

1ANadasPjoNádas Péter a sajtótájékoztatón mesélt arról, hogy küszködött a depresszióval, az öngyilkosság határán is volt. Polcz Alenhez került, aki pszichológusként foglalkozott vele, majd az öngyilkosság gondolata után az őrület kerülgette. Mint mondta, mindez 45 évvel ezelőtt volt. Lassan, megfontoltan beszélt, szinte éreztem, megrág minden szót. A könyvet még nem olvastam, de Nádas Pétert a szívembe zártam …

Nádas Péter Világló részletek című műve áramló emlékezet, egymásból induló és egymásba futó személyes történetek egy igazi nagyregényben. Megrendülve teszi le az ember ezt a több mint 1200 oldalas, két vaskos kötetre osztott monstrumot azzal, hogy valami jelentős dologban volt része – írja a Világló részletekről Radnóti Sándor, a zsűri elnöke.

1CimlapjoA hétfős szakmai zsűri minden évben új tagokból áll. Idén a zsűrielnök, Radnóti Sándor Széchenyi-díjas kritikus, művészetfilozófus, professor emeritus (ELTE) mellett Angyalosi Gergely Széchenyi-díjas irodalomtörténész, Balajthy Ágnes irodalomtörténész, kritikus, Diószegi Endre középiskolai irodalomtanár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozatának elnöke, Füle Ágnes kulturális szervező, blogger, Für Anikó színművész, Jászai-Mari díjas, Érdemes művész és Takács Ferenc irodalomtörténész, műfordító, író.

VILÁGLÓ RÉSZLETEK

Ebben a könyvben Nádas Péter a főszereplő. Gyermekkorától kezdve felfokozott érzékenységgel, mindenkinél többet látva ragadnak meg benne a részletek, és hívódnak elő. A regény ideje a szerző életének első 14 éve, a magyar történelem egyik legnehezebb időszaka, 1942-56 között. A felnőtt Nádas néz vissza gyerekkorára. Felsejlik egy különleges, álomvilágban élő apa, egy fantasztikus nagymama, utcák, lakásbelsők, élmények, illatok, történetek az 1800-as évekig visszanyúlóan.

A szakmai életünkben is elengedhetetlen, hogy időről időre megmérettessük magunkat. Azonkívül, hogy szert teszünk a szükséges szaktudásra, tapasztalatra, fontos lehet az is, milyen véleményt alkotnak arról, amit csinálunk. Ha megbízható emberek, kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek egy díjról – az hiteles és jóleső visszajelzés egy pályája csúcsán lévő embernek éppúgy, mint egy pályakezdőnek. 13 évvel ezelőtt mi sem gondoltuk, hogy ennyire hiteles és sikeres lesz a Díj nemcsak itthon, de külföldön is – mondta Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadó alkalmából.

3AkozonsegjoKözel száz kötetet jelöltek a könyvkiadók 2018-ban. A shortlist a hét fős zsűri szavazatai alapján állt össze. Az idei tízes listán erős a líra és erősek a nők: 4:6 arányban versek és regények, női és férfi szerzők versenyéről szólt az idei év. Átfogó, visszatekintő, összegző és gyűjteményes művek jellemzik a jelölt műveket, izgalmas hősnők, önéletrajziság, és a közelmúlt eseményei lírában és nagyregényben is. Négy verseskötet és hat regény, összesen két kiadó – Magvető és Jelenkor – tíz kötete versenyzett a díjért.

A díjazott szerzőnek járó nettó hárommillió forint fölött évente több tízmillió forint értékű média-megjelenést hoz a Díj a nyertes mű, a jelöltek és kiadóik, tágabban a kortárs irodalom számára. Az Aegon Magyarország többszáz millió forintot költött a kortárs magyar irodalom támogatására.

A díjalapító a tízes lista kötetei és a nyertes mű népszerűsítése mellett, középiskolai tanároknak szóló oktatási segédanyagok elkészítését is segíti, valamint középiskolásoknak szóló irodalmi versenyt, fesztivál-programokat és irodalmi eseményeket is támogat.

Ez a hatalmas regény témáira, felvetéseire, kis történetekre bontva tökéletesen alkalmas arra, hogy jól tanítható középiskolai tananyag legyen. A személyes történetek mellett benne van a történelem elmesélhetősége – mondta Diószegi Endre középiskolai magyartanár, a zsűri tagja.

A zsűritagok és a szerző életrajza, fényképe elérhető az aegondij.hu-n.

Az Aegon Művészeti Díj irodalmi műsorral köszönti a díjazottat április 10-én 19 órakor a Katona József Színházban, az estet Máté Gábor rendezi.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.