LUCIANO PAVAROTTI
A legendás tenor életét és karrierjét mutatja be a 2019-ben készült Oscar-díjas Ron Howard által rendezett angol – amerikai zenés életrajzi dokumentumfilm.
Luciano Pavarotti közreműködésével – kuriózumnak számító interjúkat láthatunk a művésszel, kollégáival és rokonaival (Luciano Pavarotti, az első felesége, a három lánya, Nicoletta Mantovani aki a második felesége, Harvey Goldsmith, Bono … ) – valamint a családi levéltár és élő zenei felvételek felhasználásával.
Amikor megnéztem sajtóvetítésen a filmet, napokig a hatása alá kerültem. Azóta még egyszer megnéztem, mert nem lehet betelni Luciano Pavarotti csodálatos hangjával, amely elősör elringat, aztán felemel az égig és már nem is akarsz a földön járni .. De az egyénisége is leveszi az embert a lábáról. Nem csoda, hogy hallgatók millióinak dobogtatta meg a szívét utánozhatatlan kedves, huncut mosolyával, és istenadta tehetségével.
A rendező Ron Howard érzékeny megközelítéssel meséli el, hogy az ikonikus tenor milyen ember volt valójában. A filmben megismerjük a feleségét, a három lányát, majd a szerelmét, aki miatt elválik – ami a katolikus Olaszországot megrázta -, de a film kapcsán betekinthetünk a jótékonysági koncertekre is, amelyeket felkarolt. Szerette az embereket és bízott a jóságban.
Luciano Pavarotti az észak-olaszországi Modena városában született 1935-ben egy viszonylag szegény családban, Fernando Pavarotti és Adele Venturi gyerekeként. A zenével hamar kapcsolatba került, ugyanis az édesapja amatőr tenorként énekelt a modenai kórusban. Az apa bár pékként dolgozott, rajongott az operáért így a kis Luciano a korszak ünnepelt tenoristáinak lemezein nőtt fel, így például Enrico Caruso lemezeit hallgatta.
Az apja hatására kezdett el kórusokban énekelni – a templomi kórusban és a helyi operakórusban is énekelt –, de közben kénytelen volt tanárként dolgozni. Édesanyja biztatására 19 éves korától kezdve képezte a hangját énektanároknál, Arrigo Pola, majd később Ettore Campogalliani voltak a tanárai, végül hat kemény év után 1961-ben debütált Reggio Emilia városában ahol Puccini Bohémélet című operájában, Rodolfo szerepét énekelte..
A szélesebb körű ismertséget, nemzetközi karrierjének beindulását egy 1963-as beugrás hozta meg: a londoni Covent Gardenben éppen egyik példaképét, Giuseppe Di Stefanót kellett helyettesítenie. Még ebben az évben a bécsi Staatsoperben, a londoni Covent Gardenben és az amszterdami operaházban lépett fel. 1965-ben lépett fel először a milánói Scalában, 1968-ban a New York-i Metropolitanben. Az 1972-es Metropolitan-beli előadás után lett világhírű, ahol Donizetti Az ezred lánya című operájában, Tonio áriájában („Ah! Mes amis”) egymás után kilenc magas „c”-t énekelt ki.
Luciano lett a „Magas C-királya”. Hangjával lenyűgözte a közönségét, megnyíltak előtte a világ nagy operaházai. A világhír tévés szereplések és rangos koncertmeghívások sorával is járt. Majd a stadionokat is meghódította, a „A tömegek tenorja” néven emlegették.
Az 1990-es olasz világbajnokság volt az az esemény, amikor az opera kitört az elit zárt világából, és elérte a tömegeket is. Az operasztár Pavarotti tenortársaival, Placido Domingóval és Jose Carrerasszal úgy lépett színpadra Rómában, hogy világszerte több millióan nézték. Felejthetetlen „Nessun Dorm”-feldolgozásuk azóta is a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb számaként él a köztudatban, Pavarotti pedig megvalósította régóta dédelgetett álmát: megismertette az opera világát a lehető legszélesebb közönséggel.
Luciano Pavarotti 2006. február 10-én lépett utoljára közönség elé, Puccinitől a Nessun Dormát adta elő a 2006-os torinói téli olimpiai játékok megnyitó ünnepségén. 2007. szeptember 6-án hajnalban, egy hónappal 72. születésnapja előtt hunyt el.
Bemutató dátuma: 2019. október 10. Forgalmazó: Big Bang Media.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.
