Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

Méhek Napja április 30.

Méhek Napja

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 1994-ben első alkalommal szervezte meg április 30-án a Méhek Napja rendezvényt. Az esemény célja az volt, hogy a tavaszi zsongás idején felhívják a figyelmet a szorgos kis méhekre.

A hazai méhállomány megőrzése a cél – mondta Nagy István agrárminiszter a Méhek Napja alkalmából szervezett sajtótájékoztatón. Az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szervezésében megvalósuló eseményen stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az Agrárminisztérium, a Miniszterelnökség és az OMME.

A tavalyi esztendő méztermelési időszakában tapasztalt nagymértékű méhpusztulás felhívta a figyelmet a természetes beporzók sérülékenységére, valamint arra, ami a világ egyes részein már tény – a méhek eltűntek. Ez a folyamat hazánkat is elérheti, ezért fokozottan kell óvnunk a méheket – mondta Nagy István agrárminiszter, aki a 2019-es évet a „beporzók évének” nyilvánította.

Megtudtuk, hogy az Agrárminisztérium komolyan veszi a növénytermesztők tevékenységének fokozott ellenőrzését az idei szezonban. Ennek egyik kiemelt projektje, a NÉBIH és az OMME között létrejött együttműködés alapján hogy a hatóság szakemberei mintákat vesznek a gazdálkodók által kezelt szántóföldi növényekből, valamint idén először a gazdák permet-tartályából is.

NagyIstvanSzámos intézkedést vezettek be, például megvalósult a méheknél alkalmazott állatgyógyászati készítmények, és az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények fokozott ellenőrzése. Ezt a célt szolgálja, hogy az Agrárminisztérium kidolgozta az online permetezési naplót is magában foglaló nyomon követési rendszer koncepcióját is.

A tárca kidolgozta a méhcsaládok egészségügyi kondíciójának megőrzését elősegítő mezőgazdasági csekély összegű támogatási konstrukciót is. A 2019. évben nyújtható támogatás keretösszege 600 millió forint. A nyár folyamán lehet majd a kérelmeket benyújtani elektronikus úton, ennek során méhcsaládonként 500 Ft-os támogatást igényelhet minden OMME tagsággal rendelkező méhész.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője arról beszélt, hogy az Európai Unión belül Magyarországon van a legnagyobb méhsűrűség, mivel egy négyzetkilométeren 12 méhcsalád él. A méhek, mint megporzó rovarok földi ökoszisztémánk meghatározó fontosságú élőlényei. Majd hozzá tette, a méhek nélkül nem teremne sokunk kedvelt gyümölcse, például a málna, az eper, a dinnye, de nem sorakoznának nagymamánk spájzának polcain a cseresznye-, meggy-, barack-befőttek sem.

Megtudtuk azt is, hogy az AMC a méz fogyasztás ösztönzése érdekében már 2018-ban folytatott három hónapos kampányt, amelyet idén is megismételnek. 2019 szeptemberében megrendezendő 79. OMÉK-on pedig az ágazat kiemelt szerepet kap.

Erdős Norbert európai parlamenti képviselő, a Méz-jelentés beterjesztője is jelen volt az eseményen aki azt mondta, hogy „A tavaly márciusban megszavazott Méhészeti Jelentés/Mézjelentés az EU előtt álló feladatokat határozza meg, a méhek védelme és megőrzése, valamint a mézminőség biztosítása terén. Örömmel tapasztaltam, hogy az Európai Bizottság belevette ezeket az ajánlásokat a jövő évi uniós agrárpolitikájáról szóló javaslatába. Komoly magyar siker például, hogy az éves uniós támogatás majdnem duplájára – a jelenlegi 36 millióról 60 millió euróra – történő emelésére tett javaslatot a Bizottság és a Parlament, de elértük a méhészeket segítő, támogatott intézkedések jelentős bővítését, az 50 % -os uniós társfinanszírozási arány 75 %-ra történő növelését, valamint az importmézek jobb ellenőrzését biztosító uniós fogalmak, mint a méz, méhviasz vagy méhpempő megalkotását. A mostani együttműködési megállapodás biztosítja, hogy a méhészeti ágazat Magyarországon is a politika középpontjába kerüljön.”

Bross Péter, az OMME elnöke azt mondta, hogy napjainkban a méh a jelképe a fenntartható mezőgazdaságnak, kulcsszereplővé lépett elő! A hazai gazdák árbevétele, a hazai lakosság élelmiszer-ellátása egyértelműen függ a méhészeti ágazattól. Erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős mezőgazdaság.

Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja hangsúlyozta, hogy a Kormány anyagi forrással is segíti a méhészeket, elismerve a mézelő méhek megporzó munkáját.

A sajtótájékoztató végén Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Bross Péter, az OMME elnöke aláírta a stratégiai együttműködési megállapodást, mely szerint kulcsfontosságú ágazatként tekintenek a méhészetre.

3Mehek

A méhek védelme össztársadalmi érdek

A globális élelmiszertermelés 76%-a, az Európában élő növényfajok 84%-a függ a házi- és vadméh fajok beporzásától. A méhek közvetlenül 150 milliárd eurós hasznot hajtanak a globális élelmiszerpiacon, de közvetve ennek többszörösét is „előállítják”. Kevesen tudják, de a kávé, kakaó, a legtöbb, más állatfajok takarmányozására szánt növények (pl. lucerna, here-félék) megporzása méhek nélkül nem jönne létre. De öltözködésünk is hiányos lenne, hiszen a gyapot sem hoz termést a méhek munkája nélkül. Hiányuk már kézzel fogható jelenség egyes területeken: az USA mezőgazdasága évente 2 milliárd eurót költ a mesterséges megporzás támogatására! Minden harmadik falat étel napi étkezésünkben a méhek munkájának köszönhető!

Hazánkban az őshonos Pannon méh van jelen, amely szelídségéről és szorgalmáról híres. Magyarországon körülbelül 20 ezren foglalkoznak méhtartással, ők összesen 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az Európai Unióban hazánkban a legmagasabb az un. méhsűrűség: 12 méhcsalád jut egy négyzetkilométerre. Átlagos évben 25-28 ezer tonna mézet termelünk, amely 10%-a az EU méztermésének. E termés nagy részét (kb. 2/3-át) a világ minden részére exportáljuk, fő felvevő piacaink: Olaszország, Németország, Franciaország. A hazai mézfogyasztás az uniós átlag alatti, évente fejenként kb. 0,8 kg. Fő mézfajtáink az akácméz és a vegyes virágméz. Kisebb mennyiségben ugyanakkor számos mézfajta megtalálható a termelők standjain, mint pl. a repceméz, napraforgóméz, hársméz, selyemkóróméz, gesztenyeméz vagy a mézharmat.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.