Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Turizmus Világnapja

Turizmus Világnapja

1Ban1980 óta szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus Világnapját az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére. Ez alkalomból turisztikai nyílt napot szerveztünk, amellyel a fővárosi polgároknak és az ideérkező külföldi turistáknak egyaránt szeretnénk kedveskedni – mondta a beharangozó sajtótájékoztatón Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál– és Turisztikai Központ ügyvezetője a Budapestinfo Point Center megújult irodájában Budapesten, a Sütő utca 2-ben.

Mint elmondta, a BFKT fesztivált és kultúrát termel, amellyel a város értékeire hívja fel a figyelmet.

Budapest csodálatos hely, elég, ha a természeti adottságaira gondolunk, de szellemi értékeit, tradícióit is érdemes kiemelni. A magyar fővárosban ráadásul mindig történik valami, a nap 24 órájában leköti az idelátogatókat, éppúgy izgalmas éjjel, mint nappal. Mindenki megtalálja azt, ami számára érdekes, legyen szó bármilyen korosztályról, érdeklődési körről.

A turizmus világnapja sikeréhez az MT Zrt. külképviseletei és regionális marketingigazgatóságai (RMI) is hozzájárultak. Magyarország valamennyi turisztikai régiójában külön meglepetésekkel készültek és az RMI-k a régiós partnereik bevonásával ünneplik meg az idei világnapot. A vendégbarát akciókba bekapcsolódtak a Tourinform-irodák is. Az MT Zrt. felhívására az ország valamennyi turisztikai régiójából érkeztek kreatív felajánlások a szolgáltatók részéről is.

A belföldi turizmusban érintett szolgáltatók közül sokan a kapcsolódó hétvégére is kiterjesztették akcióikat. Saját készítésű ajándékok, meglepetés kedvezmények, nyereményjátékok, turizmus világnapi bekészítések, köszöntők, kedves szavak és természetesen a résztvevők legszebb mosolya biztosítja, hogy idén is ünnep legyen a turizmus világnapja.

A cél a turisztikai szakma és a hazai lakosság figyelmének felhívása a vendégszeretet, a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére. Az akcióval tudatosítani kívánják a szervezők, hogy a turizmus milyen fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban.

PROGRAMOK

Szeptember 26.
Esernyős – Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont – ünnepi fényfestés

Szeptember 27.
Térítésmentes séták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében
Bevásárló és Tematikus utcák – vezetett séták (ingyenes és belépődíjas)
Barlangtúra a Solymári-ördöglyukban
Városnézés járművel
Duna Corso városnéző sétahajózás kedvezményesen
Cityrama 3 órás városnéző túra kedvezményesen
Budapesti Sétajárat – BKV különjárat a Clark Ádám tér és a Zugligeti Libegő völgyállomása között
City Tour by Bike – kerékpáros városnézés féláron, angol nyelven
Go Trabi Go! – bérlés kedvezményesen

Múzeumi programok – Díjmentes belépés és tárlatvezetés a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba
Magyar Nemzeti Múzeum: Miről mesél a Seuso-kincs? – Tárgyakba zárt mítoszok – az állandó kiállítás áraival
Terror Háza Múzeumban: A “Lenin – Német pénzzel Oroszország ellen” című kiállítás ingyenesen
Ingyenes programok és kiállítások a Műcsarnokban – a Kutatók Éjszakájával közös programként
60 perces tárlatvezetés a Sziklakórházban – kedvezményesen. Exkluzív vezetett kastélytúra Sisivel a gödöllői kastélyban. Ingyenes tárlatvezetés a (szentendrei) Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Fürdők – Idegenvezetés a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában – ingyenes
Idegenvezetés a Szent Gellért gyógyfürdőben – ingyenes
Szórakoztató, interaktív programok
Csopa Turizmus Klub – a Csodák Palotája bemutatása ingyenesen
BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma – Iskola bejárás és rövid séta – ingyenes
FINISSZÁZS – Felfedezők 2.0 a Ybl Budai Kreatív Házban – ingyenesen
Lázár Lovaspark – kedvezményes lovas színházi előadás, parklátogatás
MindQuest – kalandokkal teli szabadulószoba kedvezményesen
Időcsapda – izgalmakkal teli szabadulószoba kedvezményesen
Guide.me Budapest Applikáció – Ingyenes digitális kuponfüzet elérhetőség (2019. szeptember 26-29. között)
Gasztro programok
Winestone Budapest Korona ingyenes reggeli- és borkóstoló
Kedvezményes étel- és italfogyasztás a Société Bistro & Barban
Spoon the Boat (hajó) Restaurantban kedvezmény
Kostolónapok (2019. szeptember 25-29. között) – speciális gasztrotúra

Szeptember 27-28.
Séták a Pesti Vigadóban – Találmányok és felfedezések tematika

1TurizmusBudapest Card városkártya kedvezmény – egy héten át

A BFTK a főváros hivatalos turisztikai városkártyájára, a Budapest Card-ra egy hétig (szeptember 24-30. között) online kedvezményes vásárlási lehetőséget kínál. Így a fővárosba látogató turisták maguk tudják összeállítani személyre szóló élménycsomagjukat a kártya széles kínálatából. KUPONKÓD: TOURISMDAY2019

Meglepetés – pilot – kiadvány Budapestről

Az idei Turizmus Világnapjára a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ meglepetés kiadvánnyal is készült. Budapest Főváros turizmusért és fesztiválszervezésért felelős cége szeretne a látnivalók, értékek és programok mellé egy kézzelfogható – azaz zsebre tehető – emléket, 100 szónyi Budapest élményt adni a fővárosra kíváncsiak kezébe.

Budapest mára igazi nagyvárossá vált, ahol minden percben, mindenhol történik valami. A “100 szóban Budapest”-ben a budapestiek hétköznapi történeteit élhetjük át, amely idén a kiadvány életében először, angol nyelven is megjelentet. A történetek olvasásával a külföldi turista egy helyi szemével is láthatja Budapestet, titkok tudójává, beavatottá válhat.

További információ: https://www.budapestinfo.hu/hu/unnepeljuk-egyutt-2019-ben-is-a-turizmus-vilagnapjat

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.