Search
szombat 20 április 2024
  • :
  • :

MÁV Szimfonikusok

75+egy – Ünnepi évad a MÁV Szimfonikusoknál

Az ősszel induló 2020-21-es évadot Lendvai György a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója sajtótájékoztató keretében mutatta be. Az eseményen részt vett Daniel Boico zeneigazgató, amerikai karmester, Csúcs Krisztina marketing igazgató és a Hyundai magyarországi képviseletében Ördög Ibolya.

1LendvaiLendvai György bejelentette, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar ünnepi évadát a Covid 19 megjelenése sajnálatos módon kettévágta tavasszal, ezért áttették a jubileum megünneplését 2021-re.

Ez a zenekar, melyet a második világháború után azért alapítottak, hogy a lelki sebek gyógyítását segítse és ezt azóta is küldetésének érzi, nem hátrál meg a nehézségektől.

A karantén alatt a zenekar több kampányt is szervezett, a leghosszabb a „Nyiss ablakot a zenének” volt.

A zenekar művészei professzionális hangeszközökkel felszerelt autókkal járták az országot a Hyundai magyarországi képviseletének segítségével, és saját felvételeiket játszották kórházak, idős otthonok, lakóparkok, iskolák és óvodák előtt. Most mindenki, a MÁV Szimfonikus Zenekar művészei és vezetése is bízik benne, hogy az ősszel induló 2020-21-es évad zavartalanul elindulhat és újra lesz lehetőségük közönségük számára élményekkel teli estéket varázsolni.

Ördög Ibolya a Hyundai magyarországi képviseletében jelentette be, hogy a jövőben is szeretnék folytatni az együttműködés a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

Daniel Boico amerikai karmester, aki második évadát kezdi a zenekar művészeti vezetőjeként elmondta, hogy ez a járvány megmutatta, mennyire összekapcsolódunk egymással, és mennyire fontos, hogy támogassuk egymást ezekben a nehéz és bizonytalan időkben. A zene, legyen az egyfajta szórakozás, vagy egy ország kulturális kenyere, sok ember számára a megnyugvás és az egység forrása. Reméljük, hogy folytathatjuk küldetésünket a MÁV Szimfonikus Zenekarral, hogy a közösség élményét, a megnyugvás lehetőségét biztosítsuk szeretett és támogató közönségünknek. A zenekarunk 2020–2021-es évada tele van a legszebb művekkel és a legjobb nemzetközi előadókkal!

A szándékunk az, ha fél házzal lehet csak játszani, akkor két koncertet adunk minden este. Szünet nélkül, egy számmal rövidebb, bő egyórás műsorral, mondjuk hatkor és nyolckor. Elmaradhatnak például a nyitányok, de a versenyművek maradnának, hiszen a közönség többek között a szólisták kedvéért jön. Ezt követné a szokásos, második félidei program. Ha csak a publikum harmada jöhet, akkor egy plusz nyilvános főpróbával „harmadoljuk” a hallgatóságot. Negyed házzal azonban már nem érdemes játszani – latolgatta a lehetőségeket Lendvai György igazgató.

A 2020-2021-es évadra kilenc bérletsorozatot hirdet a zenekar a megszokott helyszíneken: Müpa – Zeneakadémia – Olasz Kultúrintézet – Festetics Palota – Magyar Nemzeti Múzeum.

Az ősszel induló évadra a bérletek online megújítása a nyár folyamán megkezdődött és augusztus 24-től már személyesen is várják a zenekar munkatársai a Múzeum utcában a régi és az új bérlőket.

A szeptember elején induló évadban Daniel Boico zeneigazgató mellett, állandó vendég karmestereik Kesselyák Gergely, Takács Nagy Gábor és Csaba Péter is vezényel majd. Tiszteletbeli vendég karmesterük Kobajasi Kenicsiro, akihez közel ötven éves barátság fűzi az együttest a zenekar Japán turnéján áll majd a karmesteri pulpitusra. Az ünnepi évadban eljön az együttes több volt vezető karmestere. Dirigál majd többek között Gál Tamás és Kollár Imre is.

1Mav

A MÁV Szimfonikus Zenekar minden korosztály számára kínál hangversenyeket. A zenekar által útnak indított, várandós anyukáknak szóló koncertek Szeretethang címmel érhetők el. A következő korosztály az egészen picik, őket Búgócsiga címmel várja a koncertsorozat. A Zene Tér Kép sorozat az óvodásoké, akik interaktív foglalkozásokon, játékosan ismerkednek testközelből a hangszerekkel és a zenével. A 6 és 12 éves közötti korosztályt a Nemzeti Múzeummal közös Unokák és nagyszülők koncertekre várja a zenekar, ahol kézműves foglalkozással és tárlatvezetéssel egészülnek ki a hangversenyprogramok.

Az alapítás tiszteletére, jövő év április 24-én Beethoven I. és IX. szimfóniája hangzik majd fel a BKK-ban. A karmester Daniel Boico lesz és a világsztár Charles Dutoit, aki 2021-ben búcsúzik el a karmesteri pulpitustól.

Pótolják a tavasszal már nagyon várt és nagyon ritkán játszott Beethoven művet a Missa Solemnist 2021 januárjában a Müpában. A Szőke Tibor Mesterbérlet első előadása lesz, a zenekart Kovács János vezényli.

A Mesterbérlet februári előadásán Maxim Vengerov neve a garancia a felejthetetlen estére, ahol a maestro vezényelni és hegedülni is fog.

A 2021-es év Bartók évforduló, május 25-én, a Bartók Béla születésének 140. évfordulójára rendezett ünnepi gálakoncerten a világhírű hegedű- és brácsaművész, Pinchas Zukerman lesz a zenekar vendége. A hangversenyen Amanda Forsyth gordonkaművész felesége is közreműködik, Kodály Zoltán Duóját hegedűre és csellóra hallhatja a közönség.

További kiemelkedő művészek is megfordulnak majd a zenekar következő évadának pódiumán. Ki kell emelni közülük Ránki Dezső, Ránki Fülöp és Bogányi Gergely zongoraművészeket, Szabadi Vilmos hegedűművészt, a külföldiek közül Jean-Efflam Bavouzet zongoraművészt és Gustav Rivinius gordonkaművészt, de színpadra lép majd például a Festetics bérlet szezonvégi előadásában a tizenkét éves Kelemen Gáspár, aki ma az egyik legtehetségesebb fiatal hegedűművész Magyarországon.

3Mav

Azt is megtudtuk a sajtótájékoztatón Lendvai György igazgatótól, hogy a zenekar székház ügyében végre megoldás született. A MÁV Zrt., a zenekar alapítója és fő támogatója által felajánlott Stefánia úti épületbe az együttes októberben kezdi meg a költözést. Az épületben a tágas próbaterem mellett a zenekar adminisztratív és művészeti dolgozói számára is kényelmes munkakörülményeket tudnak biztosítani.

MÁV Szimfonikus zenekar honlapja: www.mavzenekar.hu

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.