Search
csütörtök 18 április 2024
  • :
  • :

36. Kormányinfó – Lázár János – Kovács Zoltán – 2016. január 14.

36. Kormányinfó

Ha nem lenne a kerítés, a kölnihez hasonló események bekövetkezhettek volna Budapesten is. A következő hetekben, hónapokban is minden kormányülésen téma lesz az illegális bevándorlás kérdése. Idén legalább akkora kihívás lesz a migráció kezelése, mint tavaly. A kormány elszánt Magyarország határainak megvédésére. 45 ezer migránst akarnak visszatoloncolni Magyarországra, de az ország nem veszi vissza őket.

Orbán Viktor és Tarlós István közötti tárgyalások megegyezéssel zárulhatnak, az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is. Orbán Viktor, miniszterelnök tájékoztatta a kormányt, hogy jó hangulatú, előremutató tárgyalás zajlott a főváros és a kormány között decemberben. A megegyezés abban áll, hogy a kormány elfogadta Tarlós István főpolgármester észrevételeit, mely szerint Budapestnek azt kell finanszíroznia, ami törvényi kötelezettsége. A miniszterelnök utasította a fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a következő kormányülésen adjon tájékoztatást arról, hogy az agglomerációs települések fővárosba irányuló közlekedése mennyibe fog kerülni. Ez nagy lehetőség a magyar állam számára, hiszen több százmilliárd forintos vasútfejlesztési program indulhat el, Európai Uniós támogatással.

Korábban és a jövőben is kiemelt támogatást kap Budapest, hiszen 2007 és 2013 között Budapest 6600 projektjére 2280 milliárd forintnyi uniós támogatás érkezett, ami a 9000 milliárdos országos tételnek közel negyede. A fővárosi önkormányzat közlekedés- és infrastruktúrafejlesztésre 350 milliárd forintot fog kapni. És a kormány 270 milliárd forintnyi adósságot is átvállalt Budapesttől. A kormány mindig készen áll arra, hogy a fővárosnak segítséget nyújtson!

A kormány reméli, hogy a tárgyalások során sikerül konszenzust teremteni az alaptörvény-módosításhoz, amellyel önálló tényállás lehetne az alkotmányban a terror-veszélyhelyzet, és ilyen helyzetben a honvédség segítséget nyújthatna a rendőrségnek.

Következő téma a február közepétől folytatódó földárverések voltak. A kormány utasította Lázár Jánost és Fazekas Sándor, földművelésügyi minisztert, hogy állítsák össze az el nem kelt és a meg nem hirdetett állami földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel. Az újabb árverési kör március végéig tart változatlan áron, változatlan jogi feltételekkel. Azért szükséges az újabb árverések kiírása, mivel időközben változott a polgári törvénykönyv. A meghirdetett 197 ezer hektár föld 61 százalékát adták el december végéig nyílt árverésen, 120,5 ezer hektárnak van új gazdája. 272 milliárd forint volt a kikiáltási ár és 171 milliárd forint folyt be.

A három hektárnál kisebb földek eladásából mintegy 6,1 milliárd forint bevétele származott az államnak. Tízezer vételi ajánlat érkezett, átlagosan 1,4 hektárnyi területet vásároltak meg azok, akik vételi ajánlatot tettek.

Lázár János ismertette a kormánydöntést és Orbán Viktor miniszterelnök “kérését” hogy ebben az évben 2048 milliárd forint európai uniós forrást kell kifizetni Magyarországon. A rendelet azt is rögzíti, hogy 2017. június 30-áig a 2014-2020-as uniós ciklus összes pályázatát ki kell írni, és 2019. elejére a teljes rendelkezésre álló összeget ki kell fizetni. A ’70-es évek óta nem volt ekkora családtámogatási és otthonteremtési kedvezmény. Az 1970-es évek óta nem volt ilyen volumenű családtámogatási és otthonteremtési kedvezmény, amelyet csak az akkori OTP-hitelekhez lehet hasonlítani.

Lázár János beszámolt a január 12-i brüsszeli látogatásáról, amikor több EU biztossal is találkozott, így Elzbieta Bienkowska belső piacért felelős biztossal, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős Phil Hogannal. Áttekintették a magyarországi vidékfejlesztési operatív program 1200 milliárd forintos büdzséjét, amelyből januárban 550 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek meg.

A tájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivő gratulált ahhoz, hogy Oscar-díjra jelölték a Saul fiát a legjobb idegen nyelvű filmek között.

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.