Search
kedd 15 október 2024
  • :
  • :

Vállalkozó nők és az EU

Budapesti Vállalkozásfejlesztési Fórum – Vállalkozó nők, női vezetők a turizmusban és az idegenforgalomban.


Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke elmondta, a turizmus az Európai Unió szerint is kulcsfontosságú ágazat, az EU GDP-jének 10 százalékát, az uniós munkahelyek egy tizedét adja, 13 millió embert foglalkoztat a terület. Kijelentette, a turizmus olyan terület, ahol a női foglalkoztatásnak van jövője, rendkívül intenzíven növekszik 2010 óta a női foglalkoztatottak létszáma a szférában. Az Egyesült Királyságban 63 százalék, Franciaországban 50, Spanyolországban 41, Olaszországban 39 százalék a női foglalkoztatottak aránya a turizmusban, mégpedig azért, mert ez a terület biztonságos, kiszámítható, rugalmas, jó kereseti lehetőséget nyújt, jobban össze lehet hangolni a munkahelyi és az otthoni tevékenységet és könnyebb megvalósítani a részmunkaidős foglalkoztatást is.

A rendezvény védnökei: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István Budapest Főváros főpolgármestere.

A rendezvényen felszólalt Tarlós István Budapest Főváros főpolgármestere, Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke, Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Tarlós István kiemelte, 2010-15 között másfélszeresével nőtt a külföldiek által a fővárosban eltöltött vendégéjszakák száma, tavaly pedig az évtized legsikeresebb turisztikai szezonja volt a fővárosban, rekordszámú külföldi és belföldi vendég érkezett Budapestre. A gazdasági ágazatok között kimagaslóan teljesített a vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatás, az eredményekhez jelentősen hozzájárult a fesztivál- és fürdőturizmus.

Budapest szerepe kiemelkedő a turizmusban. A külföldi vendégek kétharmada Budapestre érkezett, és a főváros realizálta a kereskedelmi szálláshelyek összes bevételének 45 százalékát. A visegrádi országok között Magyarországon a legkisebb a férfiak és a nők fizetése között a különbség, de van még tennivaló ezen a területen.

Varga Mihály elmondta, van még teendője a kormánynak, de a kabinet elkötelezett amellett, hogy semmiféle különbség ne legyen. Magyarországon a közszférában lényegében eltűnt a különbség a nők és a férfiak bére között, azonban a magánszféra és a piaci viszonyok világában ez az esélyegyenlőség még nem teljesen érvényesül – mondta a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői budapesti szakmai fórumon. A miniszter szerint a turizmus rekordévet zárt tavaly, és ebben a jó eredményben a nők kulcsszerepet játszottak. A kormány eddigi intézkedései nagyban segítették a nők munkába állását, azt, hogy ne kelljen választani a munka és a család között.

Ebben az ágazatban döntő a nők foglalkoztatása, A női vezetők aránya 30 százalékos. Az unió 28 tagállama közül Magyarországon a 2 százalékos uniós átlagnál lényegesen gyorsabb ütemben, 7,4 százalékkal javult a nők foglalkoztatása 2010 és 2015 között. A bruttó hazai termékben a turizmus részaránya 10,3 százalék volt, a szállásdíj-bevételek a 2014-es rekordévhez képest 12 százalékkal nőttek.

Budapest szerepe kiemelkedő a turizmusban. A külföldi vendégek kétharmada Budapestre érkezett, és a főváros realizálta a kereskedelmi szálláshelyek összes bevételének 45 százalékát. A visegrádi országok között Magyarországon a legkisebb a férfiak és a nők fizetése között a különbség, de van még tennivaló ezen a területen.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a BVK továbbra is azon dolgozik, hogy hozzájáruljon a fővárosban működő vállalkozások segítéséhez, azok bővüléséhez, így Budapest fejlődéséhez. A mikro hitelezési rendszerről, amelyet a józsefvárosi önkormányzattal közösen fejlesztettek ki, és a lényege, hogy a helyi vállalkozásoknak 2,9 százalékos kamattal nyújtanak maximum 10 millió forintos hitelt. Kiemelte, hogy ezt a hitelt a női vállalkozók és a 40 év alattiak 2,4 százalékos kamattal vehetik fel. Van még mire figyelni, így például a 25 év alatti pályakezdők, az 55 év felettiek foglalkoztatására, a kisgyermeket nevelők elhelyezkedésére, valamint bővíteni kell a részmunkaidős foglalkoztatási lehetőségeket.

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.