Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

50. Kékszalag

Díjeső az 50. Jubileumi Kékszalagon

Több rekordot is döntött a július 26 – 28 között tartó jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj. Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyére 681 hajó nevezett be és 545 haladt át a füredi célvonalon. A befutók száma magasabb volt, mint 2017-ben az indulóké. Ennél több hajó távolsági vitorlásversenyre Európában csak a svájci Bol d’Or Mirabaud-ra nevezett 1990-ben, ott akkor 684 hajó indult el.

Minden várakozást felülmúlt a jubileumi Kékszalag – mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Majd hozzátette – a verseny iránti fokozott érdeklődés azt mutatja, hogy jó úton jár a magyar vitorlázás. Rengeteg olyan ember számára mutathattuk meg ezt a sportot, a Balatont és a vitorlázásra alkalmas magyarországi tavakat, akik eddig nem érdeklődtek a vitorlázás iránt. Emellett a Kékszalag jó alapokat nyújt a vitorlásturizmus fejlődéséhez is.

A balatonfüredi Gyógy téren ünnepélyes keretek között került sor az 50. Kékszalag Erste Nagydíj vitorlásverseny díjátadójára. Igazi díjeső volt! A versenyt szervező Magyar Vitorlás Szövetség számos díjat osztott ki a versenyen induló vitorlázók között.

A versenyt – az abszolút értékelés szerint – a svájci Safram nyerte (a katamarán 12 óra 40 perc alatt tette meg a távot), így a hajó legénysége (Rodolphe Gautier csapatvezető, Christophe Peclard kormányos, Fabien Froesch, Fabian Racloz, Nils Palmieri, Antoine Lauriot Prerost) vehette át a díjátadón a Balaton Kékszalagját és a több mint 200 éves múlttal rendelkező Herendi Porcelánmanufaktúra különleges porcelánkupáját.

A verseny második és harmadik helyezettje, a PreVital (Litkey Farkas kormányos, Bartos Zoltán, Lovas Zsolt, Lepp Gyula, Tóth Róbert, Oroszlán Gábor), valamint az Opel Fifty-Fifty (Józsa Márton kormányos, Kelemen Tamás, Lukáts Csaba, Adorján Csaba, D’Albini András, Németh Áron, Majthényi Mátyás) is kapott porcelánkupát a Herenditől.

Szintén a Herendi Porcelánmanufaktúra készítette a legeredményesebb egytestű hajó legénységének járó Ugron Gábor Emlékdíj díszes tányérját. Ezt a Principessa nevű hajó – amely 16 és fél óra alatt teljesítette a távot – legénysége vehette át: Oroszlán Péter kormányos, Németh Péter, Őri Bence, Pajor Szabolcs, Takács Levenete, Vincze Gábor, Schőmer Ágoston, Farkas Zoltán, Csüllög Zsolt, Bogdán Gergely, Borsos Dániel, Báthori Zsigmond, Berzi László, Balogh Attila, Bárdos Mihály, Almási Zsombor.

Díjazottak voltak: Legfiatalabb versenyző: 6 éves Érdi Fidél (hajónév: Triton), Legidősebb versenyző: 88 éves Dr. Kozma László (hajónév: Nemecsek) Legeredményesebb női kormányos – Gordon Evelyn Emlékdíj: Nagy E. Réka (hajónév: Geronimo)

Abszolút értékelésben legeredményesebb női csapat: Barkóczi-Magyar Ildikó kormányos, Hirschler Ludovika, Hirschler Rebeka, Hirschler Judit, Dr. Jakics Mónika, Antal Valéria, Pásztorné Benke Anna, Koch Ágnes, Kovács Lili (hajónév: Nagy Sándor). 1GordonEvelinDij

Az abszolút Yardstick értékelés szerint legjobban navigáló hajó különdíja: Varga Lajos kormányos, Sipos Péter, Pay’r Egon (hajónév: Nelson Flottalízing)

A 2013-ig érvényben lévő Kékszalag-szabályok szerinti legeredményesebb hagyományos egytestű hajónak járó Litkey Bence Emlékdíj: Szloszjár Gábor kormányos, Schnábel Dániel, Szabó Péter, Pintér Zoltán, Boros Balázs, Zsugonits Péter, Kovalszky Gergely, Debreceni Tamás, Subicz István, Kun Dávid, Bánki Richárd, Szigeti Stacey, Bognár Zoltán, Nagy Gábor, Sarina Róbert, Tompa Tamás, Takács Alexa (hajónév: Viastein Lisa)

Klasszikus osztályok legeredményesebb hajója az Ilcsi Szépítő Füvek felajánlásából idén 600 ezer forint különdíjban is részesült. Pomucz Tamás kormányos, Vőneky Ákos, Hámos Zoltán, Imrédy Sarolta, Tuboly Zoltán, Dávid Péter, Gallasz Lajos, Kóczián Zoltán, Vadászy András (hajónév: M4 Sport)

Minden hajóosztály első három helyezettje is díjazásban részesült a balatonfüredi díjátadón.

A Kékszalagon induló vitorlázók egy jó ügyet is segítettek. A nevezéskor egy második kék szalag megvásárlásával az autizmussal élőket, az autista lakóotthonokat segítő, az otthonokban művészetterápiás foglalkozásokat tartó Autistic Art Alapítványt támogatták. A támogatásért minden érintett versenyző kapott egy második kék szalagot, amit kitűzhetnek a hajójukra. 1Kozonsegjo

A díjátadót vezette: Borbély Ferenc. Hatalmas volt az érdeklődés a díjátadón …

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.