Search
kedd 8 október 2024
  • :
  • :

AGRYA Kaland

AGRYA – Vidék Kaland Program – Vesd bele magad!

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA partnereivel és támogatóival együttműködve indította el a „Vidék élet, fiatalok vidéken” programcsomagot. Ebben kapott helyet a Vesd bele magad! Program, amely kisgyerekes családoknak szemléletformáló vetőmag osztási akció – tájékoztatta az újságírókat Kesjár Kamilla az AGRYA társelnöke március 21-én, a Lion’s Garden Hotelben.

1AgryaA sajtóeseményen részt vett az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Farkas Sándor, az AGRYA társelnöke Kesjár Kamilla, a Vesd bele magad! program koordinátora Gémes László és a Vidék Kaland fogadó gazdája Bakó Dániel kertész.

Kesjár Kamilla azt mondta, a „Vesd bele magad!” program nem szociális alapon működik, és nem is kapcsolódik szorosan az Iskolakert programhoz, hanem azt szeretnék ösztönözni, hogy a gyerekek és családjuk felnőtt tagjai közösen kertészkedjenek. A pályázati felhívásra több mint 1200 család jelentkezett, közülük mintegy 75-80 százalék – 944 család – felelt meg a pályázati feltételeknek, vagyis jelentkezési űrlapjukkal együtt küldtek gyerekrajzot vagy fogalmazást is. Ennek nyomán összességében több mint 1000 vetőmagcsomagot osztottak ki közöttük, mivel a legalább három gyereket nevelő családok további egy-egy vetőmagcsomagot igényelhettek. Ők 73-an voltak.

Az előzetes elképzelések szerint Fejér és Csongrád megyére korlátozódott volna a program pilot (kísérleti) jelleggel. A jelentkezések nagy száma és más megyékből érkező igények miatt, menet közben bekerült még Pest megye, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megye, illetve az ország többi részéből is jelentkeztek, így végül is országossá vált. A nyertes pályázók március 15-e előtt vehették át az ingyenes vetőmag csomagjaikat.

A vetőmagok kiosztásával lezárult a program első szakasza. A folytatásban az AGRYA a résztvevőktől havi rendszerességgel kér majd munkájukról élménybeszámolót. Emellett a gyerekeknek készült egy letölthető és nyomtatható termesztési napló is, amiben a napi kerti eseményeket lehet rögzíteni. A tervek szerint azok a családok, akik rendszeresen küldik az élménybeszámolókat, részt vesznek majd egy havi nyereményjátékban. Egy, az aktuális kerti termékekre és az egészséges életmódra fókuszáló totót is ki lehet majd tölteni kisebb ajándékokért.

A Vidék Kaland Program a városi fiatalokat célozza meg, őket szeretné az AGRYA szervezet megismertetni a fiatal magyar gazdák mindennapjaival, illetve munkáival. A programban való részvételre április 18-áig lehet jelentkezni.

Honlap: https://agrya.hu/

Az AGRYA által most elindított programok a mezőgazdasági szakmák és a vidéki életforma alapjait jelenthetik hosszabb távon – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az eseményen, aki kiemelte: az AGRYA által meghirdetett programok azért is nagyon hasznosak, mert segíthetik a magyar agrárium egyik legnagyobb gondjának, a generációváltásnak a megoldását. Jelenleg ugyanis nehéz a fiatalokat megnyerni az agrár életforma számára. Ezért az agrártárca szeretné elérni, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedhessenek az agrárium különböző területeivel, és közülük egyre többen szeressék meg, és válasszák hivatásul az agrártevékenységet, és életformaként a vidéki életet.

A program egyben ösztönzi a kiskertművelés kiveszőben lévő újra élesztését, ugyanis nagyon sok helyen tájidegen módon hasznosítják a ház körüli teret – sziklakertet, medencét és gyepet téve oda, ahová kiskert lenne való – mondta az államtitkár.

A „Vidék kaland” program gy másik korosztálynak, a fiatal felnőtteknek, az egyetemista korú városi fiataloknak szól. Ha egy városi fiatal valóban bepillantást nyer egy fiatal gazda mindennapi munkájába – azaz milyen tevékenységeket, milyen munkafázisokat kell elvégezni például egy kertészetben vagy az állattenyésztésben – megismerkedhet a vidéki életforma szépségeivel és megismerheti az agrártevékenységek adta örömöket is.

Farkas Sándor utalt rá, hogy a magyar agrárgazdaság korszakváltás közben van, ugyanis egyre inkább teret hódit az ágazatban a digitalizáció, a robotika, a precíziós gazdálkodás. Mindehhez pedig képzett szakemberekre, főként fiatalokra van szükség.

Gémes László a „Vesd bele magad!” program Csongrád megyei koordinátora arról beszélt, hogy a programban Csongrád a kísérleti megye. Jelenleg 27 településről érkeztek pályázatok a programban való részvételre. Ennek alapján az elbírálást követően 121 család kapott vetőmagcsomagot a megyében. Azt is jelezte, hogy a programban részt vevő családok számára találkozót kívánnak szervezni Szentesen, sőt a találkozót minden család számára nyitottá kívánják tenni, aki a téma iránt érdeklődik.

Bakó Dániel kertész elmondta, Szentesen él és két hektáron termálvízre alapozott paprikatermesztéssel foglalkozik. Ennek a termelésnek a munkafolyamataiba szeretné bevonni azt a városi fiatalt, aki hozzá érkezik „vidék kalandra”.

A programcsomag elindításához az EMMI és az AM adott anyagi támogatást, az Agrármarketing Centrum szakmai támogatással is segít – tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

Az AGRYA tevékenységét támogatja: a T-Systems, az OTP Agrár, a Timac Agro, a Bayer, és a Red Generál.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.