Search
vasárnap 18 április 2021
  • :
  • :

Virtuózok V4+

Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk 1Vlogo

A nemzetközivé bővült Virtuózok klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évadában a négy visegrádi ország és Szerbia klasszikus zenei tehetségei mutatkoznak be.

Duna Televízió mellett a cseh, a lengyel, a szlovák és a szerb tévében is követhető a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsor, Magyarországon péntek esténként 20.30-kor.

A résztvevő öt országban a helyi válogatók során mindenhol kiválasztott a szakmai zsűri négy-négy tehetséges fiatalt, akik bekerültek a TV-adásokba.

1VirtuózokCim

Két eddigi elődöntőt izgulhattak végig a nézők, amelynek során a nemzetközi zsűri döntése alapján országonként 2-2 versenyző jutott be a december 18-i szuperdöntőbe, ahol országonként már csak egy győztes versenyző lesz.

Abouzahra Amira

Magyarországot a Fináléban Abouzahra Amira (hegedű) (balra) és Rozsonits Ildikó (zongora) (jobbra) képviselik.

A végső összecsapás, a Finálé előtt december 11-én az eddigi gyönyörű pillanatok és a tovább jutók miatti izgalmak után egy igazán különleges adás várja a nézőket, amiben döntési helyzet nélkül, önfeledten hallgathatjuk kedvenceink előadását. Rozsonits Ildikó

Mesterkurzus epizódban nem lesz kieső, a zsűritagok és a szuperzsűri csak mentorként értékelik a gyerekek produkcióit. Gabriel Prokofiev és Maxim Vengerov után, a harmadik adás Szuperzsűri tagja Coco König osztrák-magyar származású színésznő, a Jutalomjáték című film sztárja.

Mesterkurzus adás sztárfellépője a világhírű kínai zongoravirtuóz, LANG LANG lesz.

2LangLang

A kínai zongorafenomén, aki maga is csodagyerekként indult, a Virtuózokhoz hasonlóan fontosnak tartja a zenei utánpótlás nevelést, a tehetséggondozást. Rendszeresen tart mesterkurzusokat kiemelkedő ifjú tehetségeknek, egyik kurzusára néhány éve a Virtuózok egykori győztese, Boros Misi is eljutott!

Nem csak a versenyzők és a műsor nemzetközi idén, de a közreműködők is. A műsor két házigazdája a legendás német showman, Thomas Gottschalk, minden idők egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője, aki már korábban is hallott a Virtuózokról és nagy örömmel vállalta el a műsorvezetést, és Ida Nowakowska, népszerű lengyel színésznő-műsorvezető.

A nemzetközi, állandó zsűri tagjai: Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán,  Alicja Węgorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Szerbiát pedig a harmadik adástól Silvana Grujic, a szerb köztelevízió zenei igazgatója, zongoraművész, zenetudós képviseli.

6LangLangPlacidoDomingo

December 18-án a finálé-szuperdöntő sztárvendége és szuperzsűrije pedig Maestro Plácido Domingo lesz, aki fia szerzeményét fogja vezényelni. Ifjabb Plácido Domingo a zeneszerzője  a Virtuózok főcímzenéjének, melyet a Fináléban a Budafoki Dohnányi Zenekar ad majd elő, Maestro Domingo vezényletével.

Minden eddigi adás visszanézhető magyar, illetve több nyelven feliratozva, a Virtuózok YouTube csatornáján. https://www.youtube.com/user/virtuozok

A műsort a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.