A Coopera Schubert dalesttel zárja az évet
Dalok, kvintettek, versek, prózák Franz Schubert emlékére címmel rendez ingyenes, online zenei és irodalmi estet a Coopera december 19–én.
A koncerten, amelyet a Coopera Facebook oldalán közvetítenek – többek között – olyan elismert énekesek lépnek színpadra, mint a Kossuth-díjas Kolonits Klára, Mester Viktória, a Liszt-díjas Molnár Levente vagy Boncsér Gergely. A dalestet kortárs irodalmárok és a Virtuózok Kamaraegyüttes közreműködése teszi színesebbé.
Ugyan a Coopera elsősorban operákkal foglalkozik, fontosnak tartjuk a dalest műfaját, ahogy azt is, hogy operaénekeseink időnként dalénekesként is feltűnhessenek. Nagyon jó lenne, ha a hazai kulturális palettát gyakrabban színesítenék ilyen események is. Így advent idején, olyan élményt szeretnénk eljuttatni a közönséghez, amely illeszkedik az elcsendesedéshez. Ez az év mindenkinek rengeteg nehézséget hozott, ezért most még fontosabb, hogy az advent hangulatát megkeressük, és idén máshogy tanuljunk meg együtt lenni, egymást szeretni, mint eddig bármikor életünkben. A kialakult helyzet miatt online keretek között tartjuk meg a koncertet, ez most egy ilyen év. Ha kell, mindenki otthonról fog énekelni, mint legutóbb, amikor a Coopera szólistái együtt énekelték – otthonukból – a Szabadság-kórus sorait. Alkalmazkodni kell, de megállni nem szabad. Kaptunk egy leckét, amiben így is meg kell tanulnunk lelkileg összekapcsolódni, külön, de mégis együtt lenni a szeretet ünnepén. Sok barátunkat hívtuk meg a Szentendrei-szigetre, hiszen Molnár Levente barátom és én is itt lakunk, így tágabb értelemben „itthonról dolgozunk”, nekünk ez egy ilyen „CooperaHomeOffice”. Tartsanak velünk december 19-én, addig is vigyázzunk egymásra, boldog karácsonyt mindenkinek! – nyilatkozta Dr. Vadász Dániel, a Coopera alapító producere.
A dalestet Pócsmegyerről közvetítik. Ennek apropóját az adja, hogy ez az egyetlen magyar város ahol Franz Schubert járt, 1818-ban az Esterházy család meghívására érkezett. Bátyjának írt levelében pozitívan emlékezett vissza az ott töltött időszakra.
Az online, ingyenesen közvetített koncert műsorában a szerző számos dalciklusából csendülnek majd fel művek, valamint hangszeres darabok, utóbbiak a Virtuózok Kamaraegyüttes fiatal zenészeiből alakult kvintett tolmácsolásában. A zenés estet a művészi létforma, a komolyzene, az alkotás ihlette, vagy ezen témákból merítkező magyar klasszikus és kortárs irodalmi szövegek, esszék egészítik ki, a magyar irodalmi élet elismert képviselőinek tolmácsolásában, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságával való együttműködés eredményeképp.
A Facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/111793667335079/
Az este fellépő művészei
Berkes János, Boncsér Gergely, Ionel Pantea, Káldi Kiss András, Kolonits Klára, Kriszta Kinga, Mester Viktória, Molnár Levente, Pánczél Éva, Bartal László, Neumark Zoltán, Szüts Apor, Kiss Diána Ivett, Kovács Gábor, Lőrincz Diána, a Virtuózok Kamaraegyüttes kvintettje, Eisemann György, Fried István, Kukorelly Endre, Murányi Sándor Olivér.
A Franz Schubert dalest a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.