Search
kedd 3 december 2024
  • :
  • :

Kedvenc Patikám & Év Gyógyszerésze

Kedvenc Patikám & Év Gyógyszerésze

Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara célkitűzéseiknek megfelelően, immár tizenegyedik alkalommal pályázati felhívást tettek közzé a „Kedvenc Patikám” cím és az „Év Gyógyszerésze” cím elnyerésére – a Roche Magyarország Kft. támogatásával.

A gyógyszerészek teljesítménye és áldozatkészsége a világjárvány idején is példaértékű, köszönetet és elismerést érdemlő. Munkájuk a pandémia hónapjaiban a szokásosnál is nagyobb terheléssel és még több erőfeszítéssel valósulhat meg.

A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés azokra a gyógyszerészekre kívánja ráirányítani a figyelmet, akiknek köszönhetően mindennap bizalommal térhetünk be a patikába, és megelégedéssel távozhatunk onnan.

Ennek jegyében 2021-ben is keresik a „Kedvenc Patikám” és az „Év Gyógyszerésze” cím és díj méltó birtokosait. A díjjal és címmel olyan gyógyszerészeket részesítenek elismerésben, akik példát mutatnak kiemelkedő szakmai teljesítményükkel, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletükkel a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben.

„Év Gyógyszerésze”  

Az „Év Gyógyszerésze” díj és kitüntető cím kiemelkedő szakmai rangot ad, elismerve annak követésre méltó minőségét. A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt.

A pályázat témakörei:

  1. Telemedicina – Gyógyszerészi gondozás az elektronikus egészségügyben
  2. Gyógyszerészi szerepvállalás lehetősége praxisközösségekben
  3. Web patika szerepe a járványkörnyezetben
  4. Védőoltásokkal kapcsolatos edukáció és tapasztalatok
  5. Véralvadásgátlóval kezelt betegek gondozásának jelentősége, protokollja
  6. Kreatív és innovatív megoldások a népegészségügyi programok megvalósításában
  7. Önellenőrző tesztek – a betegek edukációjának és egészségmenedzselésének lehetőségei
  8. Gyógyszerészi gondozási lehetőségek és/vagy gyógyszerészi szerepvállalás a farmakoterápia menedzsment területén
  9. Gyógyszer/étrenkiegészítő/táplálék – interakciók és felszívódás lehetőségei
  10. Lakossági gyógyszerellátás COVID helyzetben

A pályázat nyílt, részt vehet minden aktív gyógyszerész. A pályázatokat a szakmai zsűri tagjai anonim módon bírálják el. Az Év Gyógyszerészére címre  2021. május 31-ig lehet pályázni https://evgyogyszeresze.hu/

Az Év Gyógyszerészének választott pályázó a szakmai elismerésen túl idén is értékes, szakmailag is hasznos ajándékban részesül.

 „Kedvenc Patikám”  

A pályázat célja: A kampány legfontosabb célja a betegek patikai szolgáltatásokkal való elégedettségének felmérése. A „Kedvenc Patikám” pályázat keretében a betegek véleményt tudnak formálni a patika munkájáról szavazatukkal, mellyel nem kizárólag egy gyógyszerészt hanem az egész patika munkáját minősítik.

A kampány feltételei: A szavazatokért versenybe szállhat az ország bármely területéről minden aktív patika, gyógyszertár. A Kedvenc Patikámra 2021. szeptember 30-ig lehet szavazni:

https://kedvencpatikam.hu/szavazas

A papír alapú szavazólapokat postai úton, a Nero Solution Kft 1506 Budapest, Pf 86/1 címre várják a szervezők.

A díjátadásokra a Gyógyszerészek XXXI. Országos Kongresszusán kerül sor.

A fotó a pályázat meghírdetését bejelentő egy korábbi sajtótájékoztatón készült.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.