Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Kodály Verseny

Meghírdették a Nemzetközi Kodály Versenyt 

A Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat 2022 júniusában indul, először a vonósok, a továbbiakban minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai mérik össze tudásukat. A verseny szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales.

Jelentkezés a versenyre 2021 június 1-jén indul és egészen Kodály születésnapjáig, december 16-ig várják a pályázatokat a https://kodalycompetition.com/ oldalon.

Zsoldos Dávid, Somogyi-Tóth Dániel, Puskás István

A kilenc fős, nemzetközi zsűrit egy igazi élő legenda, az idén 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora elnökli az első versenyen, körülötte pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Julian Steckel (cselló, München), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója. Ez a névsor önmagában is jelzi, hogy a verseny az első pillanattól fogva az európai élvonalat célozza meg – nemcsak az országban, de a régióban is az egyik vezető eseménye lesz a zenei versenynaptáraknak.

A sajtótájékoztatón videón jelentkezett be Pauk György Londonból, Várdai István Bécsből.

Debrecen nem csupán kulturális központ, de nyitott egyetemi város is, kevesen tudják, hogy az egész régióban nálunk a legnagyobb a külföldi hallgatók létszáma – mondta Puskás István, a város kulturális alpolgármestere. Majd hozzátette: Ez a verseny nemcsak a világ legtehetségesebb fiatal muzsikusait hozza el a városba, de egyben nemzetközi  kontextusba is helyezi azt a magas minőséget, amelyet a város zenei együttesei és rendezvényei képviselnek, ideértve a Nemzetközi Bartók Kórusversenyt, amellyel ez az új megmérettetés kitűnő párost alkot majd.

A Kodály Filharmónia Debrecen fontos feladata és célja, hogy keresse azokat a lehetőségeket, amelyekben a város nemcsak regionálisan vagy országosan, hanem nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményre képes. A verseny ötlete még az EKF-pályázat kapcsán született meg, és nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan rendezvénnyel bővülhet Debrecen kulturális naptára, amelyre bármely európai város büszke lehetne – jelentette ki Somogyi-Tóth Dániel.

A versenyek között is zajlik egy verseny, a Chopin- vagy a Van Cliburn presztízsét pedig inkább évtizedek, mint évek alatt lehet elérni – nyilatkozta Zsoldos Dávid, a JM International alelnöke. Mint mondta, egy újonnan alapított versenyt legfőképpen a zsűrivel lehet az élvonalba pozicionálni: éppen ezért különösen hálás azoknak a szenzációs, a világ minden pontján kapós muzsikusoknak, akik első szóra elfogadták meghívásukat, és akikkel együtt gondolkodva olyan versenykiírást sikerült összerakni, amely a világ minden pontján inspirálni fogja a fiatal muzsikusokat.

A háromfordulós versenyre 2022. június 17–26 között kerül sor, a hegedűsök, brácsások és csellisták pedig nem külön kategóriákban, hanem egymással is versengve játszanak. Az első fordulóban szólóban lépnek fel a versenyzők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy concertót adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

Valamennyi forduló nyilvános lesz, a rendezvények több helyszínen zajlanak majd: a nyitóünnepségre a Debreceni Egyetem impozáns dísztermében kerül sor, az első két fordulónak pedig a tavaly teljesen felújított Kodály Iskola koncertterme ad otthont. A zenekari döntő már a helyszín miatt is izgalmas lesz, hiszen a Csokonai Színház jövő májusra elkészülő új, multifunkcionális helyszínének egyik első rendezvényeként látogathatjuk meg.

Fotókat készítette: Valuska Gábor

Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.