Search
vasárnap 6 október 2024
  • :
  • :

70 éves a Magyar Állami Népi Együttes

Tánc-Ünnep a 70 éves Magyar Állami Népi Együttessel

Idén 70 éves az ország elsőszámú és legrangosabb hivatásos néptánc együttes, a Magyar Állami Népi Együttes. A jubileumi évad alkalmából sajtótájékoztatót tartottak a Hagyományok Házában a nyár kiemelkedő programjairól és az ünnepi év sokszínű eseménysorozatáról. Az eseményen részt vett Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója. Közreműködött a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, valamint a Szent Efrém Férfikar.  

A jubileumi évad keretében június 26-án a Hagyományok Háza színpadán a 70 év színei című ünnepi darabjuk látható. A társulat történetének legsikeresebb előadásaiból készült sokszínű és izgalmas válogatás, mely az együttes nagy formátumú alkotóinak művészetét idézi meg. Ezt követi a hetven évet felölelő Tánc-Ünnep című nagyszabású gálaműsor, amelyet július 23-án láthat a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozat keretében. A korokon átívelő összművészeti előadás az ötvenes évektől napjainkig mutatja be a legendás együttes művészetét a szegedi Dóm téren. Az erre az alkalomra készült gálaműsorban többek között olyan művészekkel és formációkkal lépnek színpadra, mint Lajkó Félix, a Szent Efrém Férfikar, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, Brassói-Jőrös Andrea és Staszny Zsófia operaénekesek, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A bemutató egy hagyományos műfajokon átlépő utazás, a táncoló, zenélő, éneklő ember örömünnepe, csillagok parádéja a csillagok alatt!

Június 24-én mutatják be az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő egyedülálló fotóalbumot Váradi Levente fotóművész képeiből. A Végtelen motívum című kötet a jubileumra készült és Magyar Állami Népi Együttes előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg, gazdag képanyaggal a 2019-20-as évekből. Hetven év alatt a világ körül címmel szabadtéri kiállítás nyílik az együttes székháza, a Hagyományok Háza előtt a Corvin téren. A tárlat tablókon, hirdetőoszlopokon, monitorokon és viseletbe, jelmezbe öltöztetett bábuk segítségével mutatja be a hetven esztendő történetét és művészeti eredményeit. A kiállítás látogatói meggyőződhetnek arról, hogy a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és muzsikusai a magyar népi kultúra legsikeresebb nagykövetei a nagyvilágban.

Nyáron több helyszínen is lehet majd találkozni a Magyar Állami Népi Együttes nagyszabású produkcióival.

Kiemelkedő jelentőségű és szintén jubileumi fellépés lesz a tavaly húsz éves, elsöprő erejű műsoruk, a Naplegenda tokaji előadása. A dinamika, a hagyomány és a misztikum varázslatos egyvelege által övezett 21. századi táncszínházi előadás 2000-es bemutatója óta eltelt húsz év alatt több mint kétszázszor aratott viharos sikert hazánkban és külföldön,  Kínától Oroszországon és Makedónián át Franciaországig.

Őszi programok között szerepel az együttes új bemutatója, az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadásuk. Tamási Áron eredeti műve nyomán készült (nép)zenés-(nép)táncos színházi feldolgozásában az autentikus folklór újszerűen és szokatlanul kortársszínházi játékstílussal kerül szerves egységbe.

A korábbi évekhez hasonlóan a hazai fellépések mellett a határon túl és Európa-szerte is turnézik az együttes, augusztus végén a vajdasági Zentán vendégeskednek, szeptember közepén Erdélyben lépnek fel több helyszínen, októberben Liszt-mozaikok című előadásukkal vendégszerepelnek Londonban, ahol a Magyar Állami Népi Együttes zenekara a Royal Philharmonic Orchesra-val lép színpadra.

Öt évvel ezelőtt, a 65. évfordulóra készült el az együttes történetét bemutató filmtrilógia, amit nagy sikerrel vetítettek a jubileum alkalmával az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és amit a Duna TV is műsorára tűzött. Idén, a 70. évfordulóra további két résszel bővül a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című filmsorozat. A negyedik és az ötödik rész bemutatója október 10-én lesz az Urániában.

Történelem

1950-ben kapott megbízást Rábai Miklós, az együttes alapítója a Magyar Állami Népi Együttes megszervezésére. Az első fellépésre 1951. április 3-án került sor az Operaházban, a Mojszejev együttessel közösen. A Magyar Állami Népi Együttes Ének-, Zene- és Tánckarának első önálló bemutatója 1951. május 14-én, a Városi Színházban (későbbi Erkel Színház) volt. Az együttes vezetőinek sorában Rábai Miklóst többek között Tímár Sándor, majd Mihályi Gábor követte. Történetének három nagy korszaka alatt a Magyar Állami Népi Együttes az ország legrangosabb néptáncegyüttesévé vált, színpompás, gazdag repertoárja a világ legtöbbet utazó társulatainak rangjára emelte. Hét évtizedes fennállása alatt 4 világrész 50 országának színpadain léptek fel és több mint 5 millió néző ünnepelte világszerte ovációval nagysikerű műsoraikat.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.