Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Látogatás Hajnalpír Országában

Látogatás a Hajnalpír Országában

Dr. Bozóky Dezső sorhajóorvos koreai fotói  

Igazi kulturális csemege a Látogatás a Hajnalpír Országában című kiállítás, amely a Háló Közösségi és Kulturális Központban (1052 Budapest, Semmelweis u. 4.) tekinthető meg. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Kolta Galéria közös kiállítása dr. Bozóky Dezső (1871–1957) császári és királyi sorhajóorvos, fotográfus életművét mutatja be koreai üvegdiákról készített digitális kópiákon.

A kiállítást június 24-én Katkó Tamás, a Kolta Galéria művészeti vezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy dr. Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója a kiállítás ötletgazdája és Kardos Tatjána sinológus segítették a kiállítás megvalósulását.

A 20. század hajnalán csupán néhány magyar látogató fordult meg a Koreai – félszigeten, amelyet egy rövid ideig tartó, átmeneti  időszakban  figyelhettek meg. Az ország formálisan még független állam volt, ugyanakkor a Japán Birodalom szorítása már előre vetítette az önálló államiság közelgő elvesztését.

Dr. Bozóky Dezső  császári és királyi sorhajóorvos éppen ezt a korszakot, a Koreai Császárság végnapjait dokumentálta  fényképein, miután 1908-ban a Kaiser Franz Josef I. hadihajó fedélzetén  megérkezett a Koreai – félszigetre.

A kiállítás július -30-ig látogatható munkanapokon 14 és 18 óra között

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.