Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021

Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021 

A Gépész Szalont június 28-án rendezték meg, amely a Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021 díjátadó szakmai napja. Az ország legnagyobb ipari célgép versenyének ötletgazdája Sipos Sándor a Chemplex Kft. tulajdonosa, aki azt mondta, mindig is hitt abban, hogy a mérnök szakma egyike a legizgalmasabb és a legfontosabb szakmáknak. Számára mérnöki hivatás ugyanolyan fontos dolgot jelent, mint tanárnak vagy orvosnak lenni.

Napjainkban kevés olyan fórum van, ahol ez a jelentős gazdasági potenciállal bíró ágazat szerepet kap, holott nemzetgazdasági súlya kiemelkedő, mind a gépiparon belül, mind a teljes gazdaság tekintetében.

Az ország legnagyobb ipari célgép versenyére 74 pályázat érkezett, az erőműmosó célgéptől a túródesszert-gyártósorig számos hazai fejlesztésű innovatív mérnöki munka mérette meg magát az idei kiírásban.

A környezetünkben bármilyen tárgyra nézünk, minden mögött ott az ihletett pillanat, a tervezés, a kemény és következetes alkotói munka, ami elsősorban ennek a szakmának a sajátja. A legnagyobb dolognak azt érzem, hogy első hívásra több mint 70 pályamű érkezett. Kiváló gépgyártók, tervezők, gépészmérnökök találták méltónak a kezdeményezést, bíztak bennünk és ki mertek állni a plénum elé, egytől-egyig csodálatra méltó gépükkel. Már most tudjuk, hogy hagyományt szeretnénk teremteni – mondta Sipos Sándor.

Köszöntőt mondott Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Innovációért Felelős helyettes államtitkára (fotón).

Metál Attila, zsűrielnök, a GTE Konstrukciós Szakosztály titkára, a Knorr-Bremse Budapest Rail System kutatás-fejlesztési részlegvezetője arról beszélt, hogy öröm volt olvasni az érdekes leírásokat, nézni a működő gépekről készült videókat, rácsodálkozni egy-egy nívós műszaki megoldásra. A gépek mérete, funkcionalitása, összetettsége nagyon széles skálán mozog, átfogva rengeteg iparágat. Egyaránt célgépnek hívunk egy csigasoros fazekas korongozógépet és célgépnek hívunk egy robottal, képfelismerő rendszerrel ellátott autóipari gyártósort. A közös bennük, hogy minden gép azért született, hogy a folyamatok – legyen az akár anyagmozgatási, szerelési, mérési vagy gyártási folyamat – gyorsabban, hatékonyabban, automatizáltabban és hiba nélkül valósuljanak meg.

Dr. Bárdos Krisztina, a társszervező Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezető igazgatója azt mondta, a pályamunkák bizonyítják, hogy az gazdasági élet szinte minden területén helyük van a célgépeknek a nehéz fizikai munkát kiváltó egyszerű gépektől a kifinomult, számítógép-irányítású gépekig, gépsorokig. A bemutatott gépek jelentős része azt bizonyítja, hogy a mai célgépek messze túlhaladták a klasszikus, jórészt mechanikus célgépek szintjét.

Nem volt könnyű dolga a zsűrinek. A következőket vizsgálták: milyen arányú és színvonalú innovációs érték testesül meg a konstrukcióban; a tervezési munka korszerűsége; a gép piaci versenyképessége; milyen gazdasági előnyökkel jár a felhasználóknál; hogyan illeszkedik az Ipar 4.0 és a digitalizáció megvalósításához; üzemeltetési, karbantartási, környezetvédelmi szempontok. Majd ezeket mérlegre téve, teljes összhangban hoztak döntést a díjakat illetően.

Szakmai díj 1: Az év célgépe 2021 Anyagmozgatás és tárolás gépei, csomagoló gépek kategóriában: PACKER Palackozógépgyártó és Forgalmazó Kft.

Szakmai díj 2: Az év célgépe 2021 Mérő-és ellenőrző készülékek, tesztpadok kategóriában: Losonczi Innovation Kft.

Szakmai díj 3: Az év célgépe 2021 Alacsonyabb automatizáltságú gyártósorok célgépei kategóriában: Korrektgép Kft.

Szakmai díj 4: Az év célgépe 2021 Automata szerelősorok: fém- és autóipar célgépei kategóriában: Schaeffer Savaria Kft.

Szakmai díj 5: Az év célgépe 2021 Automata szerelősorok: műanyag-, élemiszer-, könnyű-, energia- és építőipar célgépei kategóriában: AQ Anton Kft.

Szakmai díj 6: Az év célgéptervezője 2021: Pallósi Péter

Különdíjasok

Az am-LAB különdíjának nyertese: Gyártó, összeállító és hegesztő robotcella célgép, Unitech Industries Kft. Nyeremény: Az am-LAB portfóliója alapján, egyedi a vállalkozás igénye szerint egyeztetett fejlesztés vagy tréning digitalizációs területen 500.000Ft értékben.

A LINAMAR különdíjának nyertese: VEXiS dióda méret ellenőrző és repedés vizsgáló célgép, Vision Expert Kft. Nyeremény: a Linamar Hungary Zrt. 150.000 Ft értékben forgácsolási bérmunkát ajánl fel a nyertesnek.

A NAFEMS különdíjának nyertese: Karbonszálat telítő gépsor célgép, Mobil-Mechanika Mérnök Kft. Nyeremény: a NAFEMS Ltd. egy szimulációs tanfolyamon való részvételt biztosít 300-1000 euró értékben.

A VARINEX különdíjának nyertese: Homokpolimer ömledékképző extruder célgép, Innopress Kft. Nyeremény: a VARINEX Zrt. egy 300.000 Ft értékű 3D nyomtatási szolgáltatást biztosít a nyertesnek.

Közönségnyertes: Prémium sűrített levegő és nitrogén szolgáltató központ, Press Air Kft.

Nyeremény: 1.000.000 Ft értékű hajtástechnikai eszköz beszerzési keret a Chemplex termékpalettájáról

Főtámogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium mellett a Dunakeszi Járműjavító, a Knorr-Bremse, a Kuka Robotics, a Linamar Hungary Zrt., a Festo és még számos más szervezet.

A rendezvényen részt vett Gulyás Tibor, Innovációs és Technológiai Minisztérium Innovációért Felelős helyettes államtitkára. A szakmai napon jelen volt továbbá Hugyák István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Innovációért Felelős Végrehajtási és Elemzési Főosztályának vezetője, Dr. Takács János, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke, Kardos Levente a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt osztályvezetője, Wein András, a Dunakeszi Járműjavító Kft. ügyvezető igazgatója és Veres László, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. ügyvezető igazgatója is.

A versenynek lesz folytatása

A szervezők 2022. januárjában nyitják meg a nevezést, és a jövő évi Gépész Szalon dátuma is kihirdetésre került. 2022. május 31-én találkozik újra a gépész szakma.

Információk a www.gepedvanhozza.hu  oldalon, a verseny hivatalos honlapján érhetők el.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.