Search
péntek 4 október 2024
  • :
  • :

Magyar Sajtófotó Pályázat

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

 Immár 39 éve rendezik meg – kormányokon átívelőn – a Magyar Sajtófotó Pályázatot. Idén a Műcsarnok adott helyet a díjátadónak, melynek Bánkuti András a MUOSZ Fotóriporterek Szövetségének elnöke és Szigeti Tamás a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora volt a két szervezője. A eseményen a fotós társadalom színe-java jelen volt.


Szegő György a Műcsarnok művészeti igazgatója, mint házigazda köszöntötte a jelenlévőket.

Bánkuti Andrástól (fotón) megtudtuk, hogy az idei kiírásra 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett. Ez a szám több volt a tavalyinál.

Szlukovényi Tamás a nemzetközi zsűri elnöke – Toronto-London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora – elmondta, sok fotós szinte terápiás eszköznek használta a fényképezőgépét.

Kiemelte, hogy a pályázaton idén is az emberi problémákkal foglalkozó képek domináltak. Örömét fejezte ki, hogy sok női fotográfus nevezett – közülük sokan díjat is nyertek.  De jól teljesítettek a pályázaton a vidéki fotóriporterek is.

A MÚOSZ Nagydíját Kocsi Ilona, a MUOSZ elnöke adta át Balogh Zoltánnak (MTI/MTVA fotóriportere) A Covid-19 éve Magyarországon című képsorozatáért, amely a Képriport (sorozat) 1. díját is elnyerte.

Az André Kertész Nagydíj díjazottja: Kovács Bea (szabadfoglalkozású), Pillangólány című képsorozatáért, amely a Mindennapi élet (sorozat) kategória 2. díját is elnyerte.

A díjazottak pályaműveit a Műcsarnok melletti szabadtéri tárlaton tekinthetik meg az érdeklődők augusztus végéig.

Majd több vidéki nagyvárosban is bemutatják.

 

Az Év Fotói ÉVKÖNYV megjelent a pályázat legjobb képeivel. 

Díjat kaptak:

  1. díj: Hegedűs Róbert (Magyar Hírlap): Segítő kéz
  2. díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Uzsoki utcai kórház
  3. díj: Huszár Szilamér (Háromszék Napilap külső munkatárs): COVID

Képriport:

  1. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): A COVID-19 éve Magyarországon
  2. díj: Erdős Dénes (Népszava): Free SZFE
  3. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): COVID-19 Intenzív Osztályok Budapesten

Mindennapi élet (egyedi):

  1. díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Szilveszter
  2. díj: Béres Márton (Népszava): Hiányzol nekünk, nagyi!
  3. díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): Kertészkedés

Mindennapi élet (sorozat):

1.díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Önkéntes karantén-napló

2.díj: Kovács Bea (szabadfoglalkozású): Pillangólány

3.díj: Török János (Délmagyarország): Amióta a fiam meghalt, újra szívom

Emberábrázolás-portré (egyedi):

1.díj: Pozsonyi Roland László (168 óra): Kiáltás

2.díj: Knap Zoltán (Bors): A 99 éves Keleti Ágnes tornásznőt köszöntötték

3.díj: Földházi Árpád (Mandíner): A színház szabad

Emberábrázolás-portré (sorozat) – (2 első díj!):

1.díj: Nemes Tünde (szabadfoglalkozású): Fénykeresés

1.díj: Neményi Márton: Felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetet

2.díj: Somorjai Balázs (szabadfoglalkozású): Panelvilág

Művészet (egyedi):

1.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Koncert a járvány alatt

2.díj: Török János (Délmagyarország): Évadnyitó

3.díj: Fazekas István (HVG): Vastaps

Művészet (sorozat):

1.díj: Chripkó Lili Anna (szabadfoglalkozású): Balett-növendékek távoktatásban

2.díj: Béres Márton (Népszava): A zene házhoz megy!

3.díj: Ladjánszki Máté (Népszava): Hogyan válik egy hétköznapi terelőszalag egy mozgalom szimbólumává?

Sport (egyedi):

1.díj: Szabó Bernadett (Reuters): Szabadrúgás

2.díj: Szűcs Attila Ferenc (szabadfoglalkozású): Nem szokványos gólöröm

3.díj: Rózsa Tamás (szabadfoglalkozású): Amikor kirepül

Sport (sorozat):

1.díj: Szalmás Péter (Magyar Olimpiai Bizottság): Karantén edzés

2.díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): A pillanat varázsa

3.díj: Vanik Zoltán (szabadfoglalkozású): Tour de Hongrie

Természet és tudomány (egyedi):

1.díj: ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású): A Cet és az Emberek

2.díj Szabó Irma (szabadfoglalkozású): Szomjas vagyok

3.díj: Komka Péter (MTI/MTVA): ISS

Természet és tudomány (sorozat):

1.díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): Fáklyákkal a fagy ellen

2.díj: Mészáros Ferenc (szabadfoglalkozású): „Volt egyszer egy Erőmű”

3.díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A fenntarthatóság tájképei

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)

1.díj: Stiller Ákos (szabadfoglalkozású): Tesztre várva

2.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Építő munkás Dubajban

3.díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Bence

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)

1.díj: Sivák Zsófi (szabadfoglalkozású): Áraink forintban értendők

2.díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): A nyomor gyermekei

3.díj: Huszár Dávid (Népszava): Vegyes kilátások

Különdíjak:

Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért: Balogh Zoltán (MTI/MTVA)

Szalay Zoltán-díj a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek: Béres Márton (Népszava)

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású)

Escher Károly-díj a Magyarországon készült legjobb hírképért: Hegedűs Róbert (Magyar Hírlap) Segítő kéz című felvételéért. (A Hír kategória 1. helyezettje)

Díj a fenntarthatóság eszméjéért: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A fenntarthatóság tájképei című képsorozatáért

A zsűri dicséretben részesítette:

Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Ápolónő éjszakai műszakban a COVID-19 osztályon

Molnár István-díj a legjobb képhasználatért

Kovács Judit (National Geographic) és Simsay Csongor (szabadfoglalkozású) a Magasabb szempontból című, a National Geographic magyar kiadásának 12 egymást követő számában megjelent sorozat tördeléséért.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.