11. Krisztina-Díj – Gyémánt Krisztina emlékére
Idén már a 11. Krisztina – díjat adták át 2021 augusztus 5-én Budapesten a Károlyi Étterem teraszán, amelyet Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész feleségének emlékére 2011-ben Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja alapított. A díjat azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhettek.
Ámon Betti bemutatta a kuratórium tagjait, akik az ünnepi eseményen részt vettek – Gyémánt László, Hernádi Judit, Kárpáti Tamás, Borsos Mihály. Mint mondta, a többiek sajnos nem tudtak részt venni – Fehér László, Kiss Ilona, valamint Székhelyi József és Ungvári Tamás akik életük végéig kuratóriumi tagok.
Ámon Bettitől megtudtuk a korábbi díjazottak illusztris névsorát
Az első Krisztina-díjat a kuratórium döntése alapján 2011-ben Geisler Edit, Fehér László festőművész felesége kapta, majd 2012-ben Haraszty Éva, Haraszty István Édeske – kinetikus szobrászművész felesége, 2013-ban Radnóti Zsuzsa, Örkény István író özvegye, 2014-ben Dr. Kilián Katalin, Juhász Ferenc költő felesége, 2015-ben Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi János színművész felesége, 2016-ban Gyürey Vera, Szabó István filmrendező felesége, 2017-ben Esterházy Gitta, Esterházy Péter özvegye, 2018-ban Polgár Klára, Polgár László pedagógus, sakk-edző felesége, a Polgár lányok édesanyja, 2019-ben Dr. Szekrényesy Katalin, Ungvári Tamás író, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár özvegye, 2020-ban Gerendás Nóra, Gerendás Péter dalszerző, előadóművész felesége kapta.
Majd bejelentette, hogy 2021-ben a Krisztina-díjat Pege Ágnes, a világhírű magyar jazz zenész, a „nagybőgő Paganinije”, Pege Aladár özvegye kapja.
Az esemény laudációkkal folytatódott. Hernádi Judit – Pege Aladárról …
Kárpáti Tamás felidézte találkozását – ahogy ő mondta – Pege Alival, majd Gyémánt Krisztinára emlékezve elmondta, hogy mindvégig gondoskodó társként, múzsaként állt a társa mellett, és ez mondható Pege Ágnesről is.
Borsos Mihály a Krisztina díj hangulatát és Pege Ágnes karakterét Szenes Hanna versével idézte meg.
Gyémánt László megköszönte a szép megemlékezést. Mint mondta, ez a nap naptárilag is Krisztina nap, de elsősorban az ő Krisztinájáé.
Majd átadta a díjat Pege Ágnesnek, amely Benedek György szobrászművész alkotása. A bronzplaketten Krisztina portréja látható.
Pege Ágnes vallomása – „A férjem művészetére tettem föl az életemet.”
Pege Aladár (1939-2006) Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas nagybőgőművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori docensének özvegye, leánykori nevén Rejtő Ágnes, 1966-ban ismerte meg egy társaságban leendő férjét, aki akkor még a Zeneművészeti főiskola hallgatója volt. Az esküvőre három évvel később, a diplomaosztó ünnepség másnapján, 1969-ben került sor.
„Szerelem volt mindkettőnk részéről első látásra” – emlékszik vissza a találkozásukra Ágnes, aki közös életük első percétől kezdve fontosnak tartotta, hogy férjének nyugodt és kiegyensúlyozott életteret biztosítson. Nem azért, mert ezt várta volna el tőle a művész, hanem azért, mert imádta a játékát, és már az esküvő előtti időszakban felismerte, hogy a tehetség és a szorgalom mellett egy biztos háttérre van szüksége a férjének ahhoz, hogy a zenére összpontosíthasson.
Ágnes fogtechnikusnak készült, de a házasságkötés után keveset dolgozott a szakmájában, hiszen férje számos külföldi meghívást kapott. Közös életük negyven éve alatt bejárták a világot, volt, hogy éveket töltöttek külföldön, és számukra evidens volt, hogy mindig együtt legyenek.
„Egyetlen percig, soha nem sajnáltam, hogy a férjem művészetére tettem föl az életem. Az együtt töltött évtizedek is úgy tűnnek, mintha egyetlen perc alatt repültek volna el. Utólag csak egyetlen dolgot bántunk meg, mégpedig azt, hogy amikor Ali külföldön dolgozott, nem maradtunk kint. De mindig siettünk haza.”
Pege Aladár 2006-ban bekövetkezett halála óta 15 év telt el. Ágnes azóta is úgy őrzi férje dolgozószobáját, ahogy életében volt, amelyben naponta sok-sok órán át gyakorolt. És itt születtek a szerzeményei, itt vannak a csodálatos hangszerei, a kották, a kottaállvány, rengeteg külföldi magazin, amelyek kritikákat, és koncertjeinek ajánlóit tartalmazzák, a pianino, amelyen komponált, az általa készített főiskolai tananyagok, és a falakon néhány közös fotó olyan világsztárokkal, mint például Al Jarreau, vagy Herbie Hancock. És itt van az esküvői fotójuk is, örök szerelmük jelképe, amelyet negyven együtt töltött boldog év követett.
Az ünnepi esemény végén a vendégek meghallgathatták Pege Aladár saját szerzeményét.
Gyémánt Krisztina
Gyémánt László festőművész felesége, 2011. február 12-én gyógyíthatatlan betegségben, 42 évesen hunyt el. Krisztina 20 éves korában ismerkedett meg a művésszel. Diákként modellt ült pár alkalommal, és mint ha egy romantikus drámát írnánk, elkezdődött közös életük és huszonkét éven át tartott, melynek minden napját együtt töltötték. Teljes harmóniában, szeretetben éltek. Nem létezett számukra egyszemélyes meghívás, ők ketten voltak egyek.
Krisztina egészségügyi főiskolát végzett, de tovább képezte magát művészeti menedzser szakon, hogy férjének hozzáértő, segítő társa legyen. Mindent naprakészen dokumentált, katalógust készített, kiállításokat szervezett, tartotta a kapcsolatot a sajtóval, összefogta, ápolta a baráti szálalakat, minden tekintetben megteremtette férjének a nyugalmat, hogy Ő gond nélkül festhessen.
Gyémánt Krisztina különleges asszony volt. Szolidan háttérbe vonult, ha arra volt szükség, és remek társaság volt, ha a helyzet úgy kívánta. Tájékozott volt a művészetekben, a hétköznapi életben, kellő humorral és kritikával szemlélte a világot. Aki vendége volt a házaspárnak, azt is tudja, hogy remekül főzött, káprázatos ízeket, különleges finomságokat tett az asztalra, mellyel mindig elbűvölte a barátokat. De Krisztina nincs többé, magához emelte őt az Ég!
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.