Search
szombat 20 április 2024
  • :
  • :

92. Ünnepi Könyvhét

92. Ünnepi Könyvhét

Megnyitotta kapuit a 92. Ünnepi Könyvhét szeptember 2-án a Vörösmarty téren és a pesti Duna – korzón. A megnyitón beszédet mondott dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

Úgy múlt el bő két év, hogy nem találkozhattak személyesen a könyvheti standoknál az olvasók, a kiadók és a szerzők. Most újra együtt birtokba vesszük a Vörösmarty teret és azon túl a Duna-korzóra a Vigadó téren át is kinyúlnak standjaink. A belváros szíve néhány napra könyvvárossá változik, ahol százötvennél több könyvműhely kínálja por-tékáját az érdeklődőknek. Az alkotások egy része a karantén, a járvány idejének szülötte és azt jelzi, hogy a nehéz idők közepette sem lanyhult az olvasási kedv, amihez mi, könyvesek igyekeztünk folyamatosan szolgáltatni a muníciót. A standoknál, a színpadokon, a dedikáló asztaloknál újra megtörténik a találkozás, amire oly sokáig vártunk.

Ebben  az  évben  92  éves  az  Ünnepi  Könyvhét.  Ez  is  bizonyíték  arra,  hogy  a  könyv  minden  körülmények  között kiállja az idő próbáját – mondta Dr. Gál Katalin, majd Vekerdy Tamás szavait idézte: „Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.”

Négy napon át 173 kiadó kínálatával és színes programokkal, színpadi beszélgetésekkel, dedikálásokkal várják az olvasókat. Bemutatunk néhány könyvet a teljesség igénye nélkül …

Athenaeum Kiadó – Finy Petra: Kerti szonáta

A regény nem egy kortárs visszaemlékezése a késő szocializmusra, inkább a következő generáció tisztelgése az örökségként kapott  mítosz előtt, egyfajta emberi, lelki rekonstrukciója  a nyolcvanas évek végének.

Balassi Kiadó – Zeke Gyula: Borbélyok, frizőrnők,, fodrászok

Egy szakma és társadalma a modern kori Budapesten. „Annak a mérhetetlen munkának kívántam emléket állítani benne, amellyel a borbély, a fodrász és a társszakmák  űzői járultak és járulnak hozzá embertársaik sokaságának szépségéhez és önértékeléséhez …”

Harmat Kiadó – Süveges Gergő: Apakulcs

A kötet sikere elsősorban az újszerű megközelítésében rejlik, amely nem modelleket, hanem különféle helyzetekhez alkalmazható alapelveket ismertet, olyan kapaszkodókat nyújtva, amelyek minden típusú apaszerepben és élethelyzetben, bármilyen életkorú gyermekkel segítséget jelenthetnek abban, hogy meghitt, bizalmas, szeretetteljes és mindenki számára biztonságot adó kapcsolódás jöhessen létre apa és gyermeke között.

Európa Könyvkiadó – Jessika Aro: Puzyin trolljai

Igaz történetek az orosz infoháború frontjáról.  Jessika Aro, finn újságíró darázsfészekbe nyúlt 2014-ben, amikor az orosz információs hadviselés után kezdett el nyomozni Szentpéterváron igazi trollokkal készített  interjúkat,  leleplezve az egyik „trollfarm+  működését.

Medgyes Péter – Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik 2.

A színes   történetekből nemcsak egy sokak számára titokzatos szakma finomságai derülnek ki, hanem  megismerhetjük  a közelmúlt történelmének, politikai összefüggéseinek néhány érdekes  háttérrészletét és különböző kultúrák  szokásait is.

Hungarovox Kiadó – Kaiser László: Gyerekszoba

Az egyszeri és mindenkori, egyben a bennünk rejtőző   örök gyermeknek is  szóló sorok,  versek és a maga a kötet a vallomásos,  személyes érzelmeken túl gondolati líra, amely a kötődés , vállalás,  időmúlás és elmúlás metafizikai kérdéseit feszegeti.

Időjel Kiadó – Pardi Anna: A szív teológiája – Memorial Blaise  Pascal

Irodalmi esszé Blaise Pascalról, a XVII. század egyik legnagyobb francia gondolkodójáról, matematikusáról,  aki keresztény hitvallásával és feltalálva  a szív rendjét lebírhatatlan erőt adott át embertársainak.

Libri: Könyvkiadó – Angela Murinai: Mikor feltámad a szél

Megrendítő történet arról, hogyan élheti túl egy anya a gyermeke elvesztését. Angela Murinai egy családi nyaralás során balesetben elveszítette 18 éves fiát. Négyévnyi gyász után megírta az érzéseit, melyekkel azóta is együtt él. Könyve egyszerre  szól veszteségről,  családról, elmúlásról és túlélésről.

Magvető Kiadó – Keresztury Tibor: Hűlt helyem

Keresztury Tibor új regénye letaglózó önéletrajzi visszatekintés. Az elbeszélő kíméletlen őszinteséggel  vall függőségeiről, betegségeiről, gyógyulásairól és mostani állapotáról.

 

21. Század Kiadó – Philip Roth: Enged el

 Most először jelenik meg magyarul Philip Róth könyve, Nemes Anna fordításában.

Partvonal Kiadó – Esterházy Miklós – Kovács Dóra: Az új kutyád

Útikalauz az örökbefogadáshoz és a kutyás mindennapokhoz. Nagyon sok kutya várja, hogy egy gondoskodó, szerető és elkötelezett család tagja lehessen. Ez a könyv abban segít, hogy mögé nézhessünk  ezeknek a fogalmaknak és megismerjük a kutyák valós igényeit.

Bencze Ilona: Az egyik jön, a másik megy

Bencze Ilona ajánlása: „Tisztelettel szólok mindazokhoz, akik ezt a könyvet kézbe veszik. Aki látott már színpadon vagy filmen, televízióban, ha találkoztunk már korábban néző-színésznő viszonylatban, annak könnyebb lesz ráhangolódnia, hiszen van egy kiindulási pont. De ha nem, akkor sem lehetetlen. Ma már gond nélkül hozzáférnek rólam szóló információkhoz néhány kattintással. Lehet, hogy nem találnak túl sokat, mert nem vagyok napi szinten ezeknek az „oldalaknak” a szereplője, de alapvető adatok megtalálhatók. És az kezdetnek elég is, ha az érdeklődés megvan. A többit megtalálja „ARÁNY ÉS ERÉNY” című első könyvemben és abban, amelyet most tart a kezében.”

Európai Könyvkiadók Szövetsége  

Az Európai Könyvkiadók Szövetségének (FEP) felmérése szerint a járvány miatti bezártság világszerte növelte az olvasási kedvet: a világ népességének 33 százaléka több könyvet olvasott tavaly, mint az előző évben. Magyarországon a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezettek 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint az azt megelőző évben. Ez hatással lehetett a kiadott művek számának növekedésére is: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése szerint 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyvcím (14,7 ezer), amelyben a legnagyobb, 33 százalékos arányt a szakirodalmi könyvek jelentették, de a szabadforgalmú könyvpiac 55,5 milliárd forintos becsült forgalmában is jelentős részesedést képviselnek az egyre népszerűbb önfejlesztő könyvek.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.