Search
vasárnap 29 május 2022
  • :
  • :

Párhuzamos anyák

Az anyaság Don Quijotéja – Párhuzamos anyák

Pedro Almodóvar legújabb filmje, a Párhuzamos anyák január 27-én érkezik a hazai mozikba. A film a velencei filmfesztiválon mutatkozott be a nagyközönségnek, ahol nyitófilmként vetítették, és ahol alakításáért Penélope Cruz átvehette a legjobb színésznőnek járó elismerést.

A nemzetközi sajtó imádta Pedro Almodóvár legújabb filmjét, melyet egyes filmkritikusok egyenesen a direktor egyik legerősebb alkotásának tartanak.

Vélemény a filmről

„Almodóvar megmutatja nekünk, hogy ugyanolyan játékos, kalandvágyó és releváns, mint mindig ebben az átkozottul jó és meglepően érzelmes melodrámában, amely a történelem, a születési előjogok és a nők közötti kötelékek súlyos kérdéseivel foglalkozik.”

(Randy Myers, San Jose Mercury News)

A film nyomában járó jelölések és díjak is azt jelzik: Almodóvár és örök múzsája ismét nagyot alkotott. Az alkotópáros immáron nyolcadik közös munkáját jegyzi, melyre a rendező több mint két évtizede készül. Az általa csak az anyaság Don Quijotéjaként hivatkozott történetről már 1999-ben beszélgettek Cruzzal, a plakátja pedig feltűnik a direktor 2009-es filmjében, a Megtört ölelésekben is.

A filmben két egyedülálló nő ugyanazon a napon ad életet gyermekének. Közös kórterembe kerülnek. Kiderül, hogy egyikük terhessége sem volt tervezett. A középkorú Janis (Penélope Cruz) repes az örömtől, míg a kamaszkorú Ana (Milena Smit) traumaként éli meg, hogy anya lett. A kórház folyosóján Janis vigasztalni próbálja Anát. Pár mondat elegendő ahhoz, hogy szoros kötelék alakuljon ki a két nő között.

A filmet a rendező rajongói premier előtt, január 21-én pénteken 20 órától megtekinthetik a Filmszerész filmklub extra eseményén a Művész moziban.

Párhuzamos anyákat néhány filmszínházban Pedro Almodóvar első angol nyelvű rendezése, a Jean Cocteau azonos című színházi monológjának Tilda Swintonnal készített szabad adaptációja, az Emberi hang kíséri. A 30 perces rövidfilmet a rendező 2020-ban forgatta.

A film a Cinetel Kft. forgalmazásában tekinthető meg.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.