Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Szamódy Zsolt Olaf

EZ VAN – SZAMÓDY ZSOLT OLAF FOTÓKIÁLLÍTÁSA

A FUGA Budapesti Építészeti Központban nyitották meg Szamódy Zsolt Olaf – EZ VAN című retrospektív kiállítását. Köszöntőt mondott Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a tárlatot Csikány Tamás hadtörténész nyitotta meg. A kiállítás március 5-25 között látogatható.  

Szamódy Zsolt Olaf egyre terebélyesebb, egyre összetettebb, három évtizedet átfogó fotográfusi életművében technikai sokoldalúság, a különböző technikai megoldások variatív alkalmazása jelenik meg. A tárlaton kirajzolódnak az ágazati vonzódások, illetve az életmű műfaji és tematikai súly- és gócpontjai.

A pályakezdő alkotószakaszban a színes táj- és csendélet-kompozíciók, majd a tatabányai ipari emlékek létezésmódjait, pusztulását, a bányavidék fokozatosan eltűnő munka- és életképeit rögzítő szociofotók együttese, később a tatai Öreg-tó pszeudo-lényének nyomait kutató lírai konceptuális fotóetüd, s az ezredfordulót követően az Adria-eszményeinket és -emlékeinket átíró tenger- és tengerpart-képek nagyszabású tájkép sorozata, illetve a mikrojelenségekre koncentráló felvételek és a távoli, keleti, számunkra egzotikus vidékeket és városokat, civilizációkat, jelenségeket megörökítő riportfotók kollekciói illeszkednek a Szamódy-munkásságba.

Mindezeken túl van egy masszív, határozott koncepcióra épülő, az életművet mintegy emblematikusan jellemző, jelentőségteljes, nagyszabású képsorozat: a médiummá emelt-emelkedett, komáromi Monostori Erődöt megörökítő felvételek gyűjteménye, amely talán – újabb fejezetet nyitva – az építészeti fotó kategóriájába sorolható, több száz kompozíciót felölelő képegyüttes.

Szamódy Zsolt Olaf

Az első kiállítási fellépéseire 1986-tól került sor, hogy aztán napjainkig sűrűn, évente több alkalommal is újabb és újabb kollekciókkal mutatkozzon be Komárom-Esztergom megye településein, Budapesten és vidéki, esetenként külföldi városokban.

Munkásságát 1981 óta díjak és ösztöndíjak, pályázati elismerések sora kísérte és kíséri, s meglehetősen hosszú az alkotói tevékenységét kísérő szakirodalmi hivatkozások, kritikai reflexiók bibliográfiai tételeinek sora is.

Mindemellett rendkívül aktív művészeti-közéleti tevékenység is köthető személyéhez: hosszú ideig, 2002-től 2015-ig a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökeként (s előtte és utána elnökségi tagjaként) tevékenykedett.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.