Search
vasárnap 21 július 2019
  • :
  • :

79. OMÉK

A 79. OMÉK partnerországa – Marokkó

Magyarország legnagyobb agrárgazdasági eseménye az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), melynek szervezője az Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum. A szervezők sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a szeptember 26 – 29 között megrendezett OMÉK szakmai nappal, élelmiszer-innovációs versennyel és – a nemzetköziség jegyében – partnerországi megjelenéssel várja majd a látogatókat.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a vásár körvonalazódó programjairól elmondta: 2019-ben továbbfejlesztették a kiállítás koncepcióját, ennek megfelelően a közvetlen fogyasztó orientált vásárról a regionális üzleti esemény jellegre került a hangsúly. A termékek közvetlen értékesítése még mindig lehetséges, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kap a magyar, illetve a szomszédos és más európai országok üzleti szektorának részvétele.

Bejelentette, hogy a 79. OMÉK partnerországa Marokkó lesz. A miniszterhelyettes a partnerországi megjelenés kapcsán hozzátette – Marokkó az afrikai országokkal fenntartott magyar kapcsolatok sarokkövének is tekinthető, különösen a mezőgazdasági termelés, a kutatás és az oktatás területén fennálló, megbecsült helyzeténél fogva. Az agrár-külkereskedelem az egyik kiemelt területe a két ország közötti kétoldalú együttműködésnek, és ez remélhetőleg csak fokozódik a vásári jelenlét által.

Karima Kabbaj, a Marokkói Királyság magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy a partnerországi megjelenés kiváló lehetőség a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítésére. A nagykövet asszony beszédében kitért Marokkó 2008-ban elindított Zöld Stratégiájára, amellyel a mezőgazdaság az egyik legnagyobb munkahely-szolgáltató lett és 10 év alatt 7,3%-ról 17,3%-ra nőtt az ágazat kibocsátása az országban. Majd hozzátette, az OMÉK-on történő megjelenés által reméli, minél többen megismerik majd Marokkó mezőgazdasági termékeit, gasztronómiáját és különlegességeit.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője az OMÉK szervezésével kapcsolatos aktuális információkról is beszámolt. Az ügyvezető megerősítette – a korábbi évekhez hasonlóan -, az általános és középiskolás diákok kisérő tanáraikkal együtt egy előzetes regisztrációt követően, ingyenesen vehetnek részt az OMÉK-on, amennyiben csoportosan (minimum 10 fő részvételével) érkeznek az eseményre. Ondré Péter emellett kiemelte a szakmai nap programjait is, amelyet a rendezvény első napján tartanak. Az ügyvezető szerint a szakmai konferenciák tematikái olyan aktuális agrárgazdasági témák köré csoportosulnak majd, mint az élelmiszer-feldolgozóipar kihívásai, az agrárdigitalizáció, a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásai és az állattartás körülményeiben tapasztalható változások.

Az eseményen Ondré Péter és Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a 79. OMÉK-on, az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával rendezik meg a Hungaricool SPAR élelmiszer innovációs versenyt.

A versenyről Horváth Ferenc elmondta: a 2019. június 27-én induló magyarországi termékinnovációs verseny egyedülálló a maga nemében. A verseny a magyar élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat segíti, hogy azok termékei a vásárlók minél szélesebb köréhez juthassanak el.

Az áruházlánc élelmiszeripari cégvezetője bejelentette – az augusztus 24-ig tartó pályázatra innovatív, újszerű, ötletgazdag, a fenntarthatóságot lehetőség szerint szem előtt tartó, a magyarországi piacon már fellelhető, de kiskereskedelmi hálózatban még nem kapható élelmiszer termékekkel lehet jelentkezni. Az előzsűri által érdemesnek talált maximum 20 élelmiszer-innováció az OMÉK idei rendezvényén fog egymással versenyezni. A legjobbnak ítélt pályaművek az áruházlánc polcaira is felkerülnek majd, a nyertes vállalkozások pedig az Agrármarketing Centrum külföldi szakmai kiállításain is megjelenhetnek.

A versennyel kapcsolatos információk a www.hungaricool.hu weboldalon érhetőek el.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az OMÉK belépőjegy árai a korábbi évekhez képest lényegesen nem változnak. A felnőtt napijegy 1200 forintért, a diák és nyugdíjas jegy pedig 500 forintos áron vásárolható. Jó hír, hogy a SZÉP Kártyával rendelkezők a szabadidő alszámláról is vásárolhatnak majd jegyet, a 14 év alatti gyermekek számára pedig ingyenes lesz a belépés. A családokra is gondoltak a szervezők, a vásár zárónapján, szeptember 29-én mindössze 1000 forintért válthatnak majd családi jegyet.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.