Search
szombat 20 április 2024
  • :
  • :

Bokrétaünnep

Bokrétaünnep a Jász utcában

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata újabb 35 lakásos, száz százalékban önkormányzati tulajdonú passzív bérház bokréta ünnepségét tartotta 2020. augusztus 28-án a Jász utca 72-ben.

Az eseményen részt vett Dr. Tóth József polgármester, Farkas László az FK-RASZTER Zrt. vezérigazgatója, Hiszékeny Dezső a kerület országgyűlési képviselője, Lányi Zsolt rendőr alezredes, a XIII. kerületi rendőr kapitánya, Csiga Gergely, Holopné Schramek Kornélia, Dr. Puchner Gábor alpolgármesterek, önkormányzati képviselők, a kerület lakosai, a sajtó képviselői …

Moderátor: Palatka Lívia, a Kerületi Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

Köszöntő beszédet mondott Dr. Tóth József polgármester, aki hangsúlyozta: az önkormányzat hosszú ideje elkötelezte magát a korszerű és környezetbarát energetikai megoldások mellett. Emlékeztetett arra, hogy 2002 óta – Budapesten egyedülálló módon – eddig 11 helyszínen 632 önkormányzati lakást épített a XIII., Kerületi Önkormányzat, melyre több mint 10 milliárd forintot fordított, és 30 ezer négyzetméternél nagyobb lakásfelületet adott át a bérlőknek. Ezzel több mint 1200 családnak tette lehetővé idáig, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak.

2Jasz

A kivitelezést közbeszerzési eljárás keretében az FK-RASZTER Zrt. nyerte el. A bérlakás építési-program keretében épülő 35 lakás építési költsége 2,8 milliárd forint. A környéket az értékőrzés és a megújulás jellemzi.

A ZACC Építésziroda tervei alapján megvalósuló Jász utca 72. szám alatti bérház éppen azzal a 100 lakásos passzívházzal szemben épül, amely az első magyarországi, teljes egészében önkormányzati finanszírozású passzívház. Hat éve adtak át, a beruházás akkor úttörőnek számított a budapesti, a magyar, sőt kelet-európai lakáspiacon is. Az új bérház műszaki paraméterei, energetikai megoldásai hozzá hasonlók.

6Jasz72

Az épületen belül 1-1,5-2 és 3 szobás jellemzően 35-40, 50-55 és 65-70 négyzetméter alapterületű összkomfortos lakások lesznek. Az önkormányzat esélyegyenlőségi szempontjai szerint 2 lakást mozgáskorlátozottaknak terveznek. Minden lakáshoz tartozik majd egy parkoló, a 35-ből 2 ugyancsak akadály-mentesített. Az épületnek 1 pinceszintje, 2 felszín feletti, ötemeletes (liftes) lakótömbje lesz.

Az új bérház területe a Jász utca – Fáy utca – Forgách köz – Zsinór utca által határolt tömb közbenső része. A zöldfelületek kialakításánál szempont volt, hogy azok megfelelő kereteket nyújtsanak a lakóközösség közösségé formálódásához, így az udvart parkosítják, a Forgách közben lévő játszótér pedig közvetlenül megközelíthető lesz. 1Bokcim

Vizer Balázs, a ZACC Építésziroda tervezője szerint a XIII. kerület mindegyik új önkormányzati bérházára igaz: tervezésekor, megvalósításakor fontos az építészeti minőség, az innovatív gondolkodás akár az új szerkezetek, új anyagok használatában. “Egy megfelelő minőségű lakhatás méltó lakáskörülményeket feltételez. Ugyanakkor mivel komoly energetikai rendszerek működnek egy ilyen épületben, a bérlőknek tudniuk kell, mitől igazán passzív a ház, így meg kell tanulniuk a használatát ahhoz, hogy komfortossá tegye a lakhatásukat. Egy korszerű ház, korszerűvé formálja a szemléletet is.

A polgármester bejelentette, a XIII. Kerületi Önkormányzat folytatja a 2002 óta országosan egyedülálló bérlakásépítés-programját, és újabb 50 bérlakás építése realizálódik ebben a ciklusban. Továbbra is érvényesül a lépcsőzetes lakáshoz jutási koncepció, amelynek lényege: egy lakás megépítésével több család lakhatási helyzete is javul.

A köszöntők után taps kíséretében felhúzták a bokrétát az épület legmagasabb pontjára.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.