Search
kedd 8 október 2024
  • :
  • :

Biztonságos Internet Nap

„Együtt a Biztonságos Internetért – Te mit teszel érte?” Safer Internet Day (SID) / Biztonságos Internet Nap 2016


A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felkérésére informatikai vállalatok, civil szervezetek és gyerekek fogtak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira. A Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID) az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül ma már a világ több mint 100 országában – köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában – minden év februárjának második keddjén, ugyanazon a napon rendezik meg.

A SID budapesti sajtótájékoztatóján Gonda Gábor, a Hewlett Packard Enterprise ügyvezetője, a Gyermekmentő Szolgálat tagja köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy mára tradícióvá vált a Safer Internet Day, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet az internet helyes használatára. A szülőknek is nagy a felelőssége, hogy gyermekeik elsajátítsák ezeket a képességeket. A nap fénypontjaként értékelte a videóversenyt, ahol a gyerekek és fiatalok megmutathatták nekik mi a véleményük a témával kapcsolatban.

Molnár Ágnes, a Safer Internet Program koordinátora bemutatta a „Lájkvadász” című társasjátékot. Mint mondta céljuk az volt, hogy új ingyenes társasjátékuk, a Lájkvadász minél több iskolába eljusson az ország egész területén, és a diákokat az online technológiák biztonságos használatára ösztönözze. A játékot eddig több mint 75 iskolába juttatták el, és folyamatosan érkeznek az újabb igénylések. A tanárok számára segítséget nyújthat a Biztonságos Internet Nap alkalmából az Európai Unió összes országában megjelent a, „Web we want” munkafüzethez tartozó tanári kézikönyv is, melynek magyar változata letölthető a saferinternet.hu oldalról.

Beleznay Péter a Pannon Egyetem Információbiztonsági Kutató-Fejlesztő Központjának külső szakértője, a HTTP Alapítvány képviseletében élő demonstrációban bemutatta, hogy mennyi veszély leselkedik a nem körültekintő módon internetező felhasználókra. A rendezvény hallgatósága előtt egy nyílt hozzáférési pontra (AP) felcsatlakozó “áldozat” levelezését lehallgatva és azt visszafejtve szemléltette, mennyire könnyű érzékeny adatokat – a felhasználó nevét, jelszavát vagy akár a komplett levél tartalmát – eltulajdonítani és azzal a későbbiek során visszaélni.

A téma szakértői kerekasztal beszélgetésen a fiatalok online tevékenységét elemezték, mi példaértékű, és mi a káros: “Aktuális trendek a fiatalok internethasználati tevékenységében” címen. Résztvevők: Gonda Gábor, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Hewlett Packard Enterprise ügyvezetője, Beleznay Péter, a Pannon Egyetem Információbiztonsági Kutató-Fejlesztő Központjának külső szakértője/HTTP Alapítvány, Sipőcz Csaba a Ustream fejlesztési igazgatója, Sterner Zoltán, Safer Internet oktató, az NGYSZ Pápai Oktatási Központjának vezetője és Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vezetője. A beszélgetést moderálta: Csizmazia-Darab István, internetbiztonsági szakértő, újságíró.

2016-ban a szervezők kiírtak egy videó pályázatot. A kisfilmek témája az internetbiztonság és az internetben rejlő lehetőségek bemutatása volt. A pályázatra 17 pályamű érkezett. Nyolc fős szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket. A zsűri tagjai: Auth Zsófia, NGYSZ, pszichológus, Beleznay Péter, Pannon Egyetem szakértője, HTTP Alapítvány, Birkás Bence a NISZ, Biztonságos internet hotline vezetője, Nagy István, Safer Internet oktató, Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Ránki Sára nyelvész, NGYSZ , Sipőcz Csaba Ustream fejlesztési igazgató, Sterner Zoltán, Safer Internet oktató, Táler Orsolya, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vezető.

Általános iskola kategóriában – Kódfejtők Halász Bence, Antal László, Komócsin Sára, Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen, Penészlek Team Varga Boglárka, Küzmös Mariann Beáta, Stefán Krisztofer, Szőnyi Krisztián. Enter Pintér Lilla, Horváth Eszter, Katona Máté, Szent Imre Általános Iskola, Kisnána. Középiskolai kategóriában: Andrassy Films Munkácsi Péter, Kállai Béla, Szendi Mátyás, Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája, Miskolc. ImakeUsee Szakáll Mátyás, Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas, Eördegh-Gál Dávid Petrik Lajos Szakközépiskola, Budapest. Különdíj: Gamernerds Farkas Kristóf, Franer Vivien, Báthori Cserne, Közgazdasági Politechnikum, Budapest. Felsőoktatási kategóriában: Rózsa Gábor Debreceni Egyetem, GTK – Kereskedelem és Marketing, Debrecen. Horváth Eszter Szabad Bölcsészet szak.

A zsűri döntését szakmai és filmes szempontokra alapozta (tartalom, technikai megoldások, kreativitás, tudatosság megjelenítése, tájékozottság növelése, pozitív alternatívák hangsúlyozása stb.), emellett figyelembe vette, hogy a pályamunka egyéni vagy csoportos alkotás-e, és hogy mennyi munkát fektettek az alkotók az elkészítésébe.

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.