Search
hétfő 14 október 2024
  • :
  • :

Széchenyi Vállalkozási díjak

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása díjakat

1dijakGróf Széchenyi Család Alapítvány 2015-ben kezdeményezte, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nem csak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják. Idén már hatodik alkalommal került sor „AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA” díj átadására.

Olyan hazai gazdasági szereplőket céloz a díj, amelyek teljesen, vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak. Ebben az évben a Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Alapítvány között létrejött stratégiai együttműködési megállapodás keretében több díj került kiírásra, mint a korábbi években. 1Alapitvany

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét – termelékenység, társadalmi felelősségvállalás és újítási készség –  vizsgálják. A beérkezett pályázatokat független szakmai zsűri értékeli – Michaletzky Géza (a zsűri elnöke), Aixinger Katalin és  Réti Lajos -, mindhárman évtizedes gazdasági és vállalkozói tapasztalattal rendelkeznek.

A program házigazdája Tisza Attila, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kurátora, titkára volt. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és a miniszter urat Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár úr képviselte.

Tisza Attila bevezető gondolataiban egy régi mondást idézett: „Akinek semmi célja nincs, biztosan eléri”, majd hozzátette, aki  pedig vállalkozik feladatokra, néha hibázik, vagy téved, olykor kudarcot vall, de ha vállalja a küzdelmet, sikereket és eredményeket ér el. Ennek bizonyítéka ez a mai nap is, örülünk, hogy ünnepelhetjük azokat, akik állhatatosak maradtak az akadályok leküzdésében és így vagy részben, vagy egészben elérték céljaikat.

3SzTimeaSzéchenyi Tímea elnök – Gróf Széchenyi Család Alapítvány  elmondta, hogy Széchenyi István születésnapja van ma, és a Magyar Dráma Napja is egyben. Családunk hagyományosan elősegítette a gazdaság növekedését és a kultúra fejlődését egyaránt. Örömmel veszünk részt ebben a munkában mai Széchenyiként is, Alapítványunk célja, hogy erősítsük népünket, elismerjük az önfeláldozó teljesítményeket és bátorítsuk honfitársainkat …

Prof. Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter úr képviseletében Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár azt mondta, hogy annak az örökségnek a továbbvitelét képviseli ez a rendezvény, amelyet az elnök asszony is mondott.

Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkárAz Innovációs és Technológiai Minisztérium feladata a jövő építése, melynek szép példája bontakozott ki a reformkorban, és ezt követik a minisztériumi munkáik során. Fő feladatuk a gazdaság és a hazai ipar támogatása, fejlesztése, valamint munkájuk elismerése, amely nélkül az a gazdasági szint nem valósulhatott volna meg, amelyet ma elértünk. Négy kiemelt ipari ágazatban készítenek stratégiát, melyekben jelentős hagyományokkal rendelkezik Magyarország, de feladataiknak tekintenek minden olyan iparágat támogatni, amelyek hazánk boldogulását elősegítik. A pályázatban részt vevő vállalkozások egytől – egyig segítik hazánk boldogulását és helyének javítását a világban. A vállalkozásoknak azt kívánja, hogy a következő években is tartsanak ki  és növekedjenek sikereikben.

Michaletzky Géza, a zsűri elnöke Antoine de Saint-Exupéry: Kis herceg című könyvéből idézett bevezetőjében, a lámpagyújtogatók népes táborához hasonlítva a pályázókat. Áttérve a pályázatok értékelésének összefoglaló indoklására, örömét fejezte ki, hogy minden évben több pályázati anyag érkezik be, az ország különböző tájairól. Mint mondta, az értékelés szempontrendszere változatlan 2016 óta, amely alapot ad arra, hogy minden vállalkozást össze lehessen hasonlítani egymással. Vannak olyan adatok, amelyek alapján értékelni lehet egy-egy vállalkozást, ugyanakkor kicsit többet vizsgáltak ennél, olyan értékeket is, amelyek nem számokkal mérhetők.

A 2020. évben az alábbi kategóriákban hirdettek győzteseket:

FŐDÍJ I. Market Építő Zrt., Az évi ötszáz millió Forint összárbevétel fölötti kategóriában.

2Market

FŐDÍJ II. Vesta Home Magyarország Zrt., Az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti összárbevétel kategóriában.

3Vesta

FŐDÍJ III. Visual Cortex Kft.  Az évi ötven millió Forint alatti összárbevétel kategóriában – átvette: dr. Werderits Krisztián ügyvezető igazgató, tulajdonos, átadta: Michaleczky Géza zsűri elnöke.

AZ ÉV FELELŐS ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA I. Díj Market Építő Zrt., évi ötszáz millió Forint összárbevétel fölötti kategóriában – átvette: Arató Márk kommunikációs vezető, átadta: Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár, ITM.

AZ ÉV FELELŐS ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA II. Díj Foldana Ingatlan- és Követeléskezelő Kft., évi ötven és ötszáz millió Forint közötti összárbevétel kategóriában – átvette:  Dr. Balla Róbert, ügyvezető, átadta: Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár, ITM.

AZ ÉV FELELŐS ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA III. Díj Chocorino Kft., évi ötven millió Forint alatti összárbevétel  átvette: Vizi-Demjén Alma fejlesztőmérnök, átadta: Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár, ITM.

LEGSIKERESEBB FIATAL VÁLLALKOZÓ Díj nyertese Femmetex Hungary Kft., átvette: Molnár Dóra alapító, tulajdonos, átadta: Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár, ITM.

MOBILITÁSI DÍJ nyertese Foldana Ingatlan- és Követeléskezelő Kft., átvette: Dr. Balla Róbert ügyvezető, átadta: Dr. Nagy Ádám, helyettes államtitkár, ITM.

INNOVÁCIÓ Díj nyertese Promotions Media Kft. átvette: Melles Maximilián ügyvezető tulajdonos, átadta: Széchenyi Krisztián kurátor.

TERMELÉKENYSÉG Díj nyertese Weinberg ’93 Építő Kft., átvette: Bodnár Sándor ügyvezető, átadta:  Aros János, Sárospatak polgármestere.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉG VÁLLALÁS Díj nyertese Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány.     

6Szeretet

A Széchenyi család különdíja

 Ebben az évben a Széchenyi család szeretné elismerését kifejezni a COVID-19 koronavírus járvány okán kialakult veszélyhelyzetben a nemzet egységéért, egészségéért és védelméért a leghatékonyabb és legönzetlenebb segítséget nyújtó szervezetnek, vállalkozásnak. A díjat Pszichomenedzser Szolgáltató és Betéti Társaság nyerte el, átvette: Hal Melinda ügyvezető, átadta : Széchenyi Tímea elnök.

Oklevélben részesültek:

ENEA MED Bt. – Dr. Szoboszlai András László, ügyvezető tulajdonos, traumatológus, sportorvos, ortopéd szakorvos, RINI Korlátolt Felelősségű Társaság – Rakóczki Roland, ügyvezető igazgató, Terék József, EV, Szenior Örömtánc Zsuzsival – Faragóné Tóth Zsuzsanna EV. A díjat Széchenyi Viktória alapító adta át.

1SzechenyiOklevel

Magyar Dráma Napja

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány az idén először adta át a Magyar Dráma Napja alkalmából a Széchenyi-örökség Okmánya elismerést a magyar nyelv ügyéért végzett munkásság, a művészi teljesítmény elismerést. A díjat a következő személyeknek ítélték oda: Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművésznek, Farkas Árpád Kossuth-díjas írónak, költőnek, Fazekas István Jókai-díjas drámaírónak, Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznek, Koncz Gábor Kossuth-díjas színművésznek, Serfőző Simon Kossuth-díjas költőnek, Szőcs Géza Kossuth-díjas írónak, költőnek.

10szechenyi

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.