Search
hétfő 14 október 2024
  • :
  • :

Öko Divatbemutató

Öko Divatbemutató – 6. Globális Fenntarthatósági Divathét

Divatbemutatóra hívtak Balatonboglárra, ahol természetes környezetben, csodás kilátással a Balatonra, a SÁBA-HÁZ előtti platánsor övezte partszakaszon mutatták be a szebbnél-szebb modelleket.

A szervező Mányiné dr. Walek Gabriella a Nemzeti Divat Liga Magyarország elnöke elmondta, a Globális Fenntarthatósági Divathéthez kapcsolódva – amelynek alapítója – rendezték meg az Öko Divatbemutatót. Majd összefoglalta a hét eseményét. Mint mondta, nemzetközi videókonferenciát tartottak, melybe bekapcsolódtak a világ minden tájáról a divattal foglalkozó szakemberek. A vendég földrész Ázsia volt.

Az esemény támogatója Balatonboglár Önkormányzata, fővédnöke Mészáros Miklós polgármester úr, örömét fejezte ki, hogy a rendezvény helyszínének Balatonboglárt választották. Mint mondta, a Balaton természeti szépsége méltó környezetet teremtett a divatbemutatónak. Majd felhívta a figyelmet, hogy Balatonboglár nevezetességei is figyelemre méltóak!

ASEAN Fashion Designers Showcase és Indonézia képviseletében elmondták, hogy szeretnék megváltoztatni az emberek gondolkodását, elkötelezettek a változtatásra a divatipar jövője érdekében.

Érdekes volt Andes Munay projektjének bemutatkozása is Ecuadorból, mely a latin-amerikai őslakos családok által készített kézműves és fenntartható divattermékek magyar vonatkozású kapcsolatát is bemutatta.

A természetes kifutón négy divatmárka és tervező kollekciója került bemutatásra: Pásztor Anni,

Orosz RékaKrivanics Ágnes csodás női ruhái. Bár mind a három divattervező hölgy egyedi stílust képvisel, közös jellemzőjük, hogy kollekcióik az újrahasznosítás és fenntarthatóság jegyében készültek.

Az ökodivat nem fából vaskarika. A környezetünk védelmére törekszik azzal, hogy újrahasznosított anyagokat használ fel, vagy egy régi ruhadarabot összekombinál egy újjal. Mert azzal, ha a reklámokra hallgatva, méregdrágán újabb és újabb ruhákat veszünk meg – amelyeket egyszer, ha felveszünk -, a környezetünket szennyezzük. Ezen a divatbemutatón felhívták a figyelmet arra, hogyan lehet felhasználni és ízlésesen kombinálni a szekrényünkben lévő elfelejtett holmikat. Legyünk kreatívak!

Továbbá bemutatták az ETRE Organic Underwear új, bambusz alapanyagú, férfi alsóruházatát. Mint mondták, kellemes viselet, hihetetlenül puha és selymes tapintású. Ezt én is aláírom, nekem bambusz zoknim van.

Egyébként bambuszból ruhaneműt készíteni nem 21. századi újdonság. Kínában és Japánban már évszázadokkal ezelőtt is készítettek bambusz kalapokat és cipőket. A mai korszerű technológiának köszönhetően már szálas anyag is készül belőle. Nagyon jó tulajdonságai vannak: antibakteriális, a “bamboo kun” nevű anyagnak köszönhetően gomba, mikróba ellenes! Ennek köszönheti, hogy nem igényel rovarírtót, vegyszereket a termesztése, mivel megakadályozza a kártevők elszaporodását. Mivel a ”bamboo kun” ellenállóvá teszi a szövetet a baktériumokkal szemben, kiváló szagtalanító tulajdonságokkal is rendelkezik. Továbbá a bambusz textília hipoallergén: Mivel termesztéséhez nem használnak vegyi anyagokat, és természetes antibakteriális tulajdonsággal bír, így nem okoz allergiás reakciót, más természetes alapanyagú textilekkel szemben. Ezenkívűl légáteresztő, és nagy nedvszívó képességű, a bőrt szárazon, és hűvösen tartja. A bambusz hőszabályozó is, melegebb időben hűvösebb, hidegebb időben melegebb érzetet nyújtanak a bőrön. Ideális az alsóneműkhöz!

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.